Megszökött a Víziszínpad a Fishing on Orfű fesztiválon
Megszökött a Víziszínpad, de a koncertek nem maradtak el.
Megszökött a Víziszínpad, de a koncertek nem maradtak el.

Szűcs Krisztián, a 30Y és a Hiperkarma is fellép a fesztiválon.

Az alternatív zenei világot elektronikus népzenei hatások bővítik, itt lassan mindennek helye van.

Gyűrűt, karkötőt, ruhát, cipőt, hátizsákot és még sok minden mást találtak a szervezők a Fishing on Orfű után

Péterfy Bori-, Vad Fruttik- és Hiperkarma-koncertek is lesznek a mecseki üdülőtelepülés kempingjében.

Idén a koronavírus-járvány miatt már két alkalommal elmaradt a hagyományos nyári fesztivál.

A már megváltott jegyek érvényesek az új időpontra is – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
Kórokozó baktériumokkal erősen szennyezett forrásvíz fogyasztása okozta a júniusi Fishing on Orfű fesztivál nyolcvan-kilencven résztvevőjének megbetegedését – tájékoztatta a Baranya Megyei Kormányhivatal szerdán az MTI-t.
Berobbant a 2019-es fesztiválszezon, a nemzetközi hírű nyári programsorozat már-már hagyományosan idén is Orfűről indult, a soproni VOLT Fesztivál pedig holnapig tart.

Járványügyi vizsgálatot folytat a Baranya Megyei Kormányhivatal, mert az elmúlt napokban sokan rosszul lettek az orfűi Fishing on Orfű fesztiválon egy feltehetően szennyezett vizű forrás vize miatt – tájékoztatta az intézmény szombaton az MTI-t.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mártélyon és Mórahalmon is nagy sikere volt a kormányfőnek.

Magyar Péter pártja nem a magyar emberek érdekeit képviseli – közölte Szentkirályi Alexandra.

A lakásában ölték meg M. Dollit.

Ha a Tisza Párton múlik, a magyarok háborúba mennek – mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter az Igazság órájában.

Brüsszel döntéseinek árát a családok fizetik meg.

Az amerikai elnök szerint először közeledtek az álláspontok.

A valóság rácáfol brüsszel törekvéseire.

A világranglista 91. helyén álló sportoló nem akar kezet fogni a magyar játékossal, s egyelőre hajthatatlannak tűnik.

A Tényellenőr megvizsgálta, hogy helytállóak-e a globális civil szervezet jelentésének megállapításai.

Egy hét választja el a téli olimpia rajtjától, Lindsey Vonn mégis bizonytalan.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.