Az MKB-csoport 8,17 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el 2019 első fél évében, 21,5 milliárd forintos nettó kamateredmény és 11,7 milliárd forintos nettó jutalékeredmény mellett – közölte a pénzintézeti csoport az első fél évre vonatkozó konszolidált pénzügyi kimutatását a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Tavaly az első fél évben 18 milliárd forint volt a konszolidált adózás utáni nyereség, ezt elsősorban egyszeri tételek idézték elő.
A csoport idei első féléves eredményét javította, hogy a sikeres problémás portfólióleépítések és a konjunkturális gazdasági környezet hatására 4,6 milliárd forint összegű értékvesztés és céltartalék-felszabadítás történt. A banküzemi költségek jelentősen, mintegy 12,7 milliárd forinttal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, és 21 milliárd forintot tettek ki a fél év végén – olvasható a közlésben.
A nemzetközi pénzügyi szabványok szerinti konszolidált mérlegfőösszeg 2019 első fél évének végén 1827,7 milliárd forintot tett ki, az egy évvel korábbi 2031,4 milliárd forint után. Az ügyfélbetét- és számlaállomány az idei első hat hónapban 1340,2 milliárd forint, az ügyfélhitel-állomány 924,8 milliárd forint volt. A csoport konszolidált, Basel III. szerinti tőkemegfelelési mutatója 2019. június végén 19,3 százalékot ért el. Az MKB-csoport stabil, kiszámítható működéséhez a leányvállalatok is hozzájárultak.