Újabb vállalkozások nyertek támogatást a Vidékfejlesztési programban. Ez alkalommal az élelmiszeripari fejlesztéseket célzó felhívás eredményét hirdette ki az Agrárminisztérium.
Nagy István, a tárca vezetője közölte: az elmúlt napokban összesen 352 fejlesztésről született pozitív döntés, a megítélt támogatás összege eléri a 48,6 milliárd forintot. Ennek jelentős része, közel negyvenmilliárd forint az élelmiszeripari fejlesztésekre jutott, a fennmaradó összeget pedig a borászatok használhatják fel. Ezzel azonban még nem zárult le a pályázat, a kérelmeket szakaszosan bírálják el, így a következő hónapokban további nyerteseket hirdet majd az agrártárca. Nagy István szerint a megítélt támogatás akár a hetvenmilliárd forintot is elérheti.
A Vidékfejlesztési program részeként korábban már megjelent egy élelmiszeripar-fejlesztést szolgáló felhívás, amelynek részeként eddig száztízmilliárd forintot nyertek el a pályázók. A jelentős érdeklődést látva hirdette meg a tárca a második körös felhívást, amely negyvenmilliárd forintot biztosított az élelmiszeripari és tízmilliárdot a borászati beruházások támogatására. A pályázatra január 2. és április 4. között jelentkezhettek az érdeklődők. Ez idő alatt összesen 1003 kérelem érkezett be, 133 milliárd forintnyi igénnyel.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy az élelmiszeripar termelése az elmúlt nyolc évben jelentősen nőtt, tavaly elérte a 3236 milliárd forintot, ami 25 százalékos bővülést jelent a 2010-es szinthez képest. A fejlődésben érdemi szerepe volt a rendelkezésre álló támogatásoknak és a kedvezményes hitelprogramoknak is. Nagy István rámutatott: keresett a magyar élelmiszer, hiszen csak az idei első fél évben 5,1 százalékkal nőtt az élelmiszeripar értékesítési volumene.

Fotó: Bach Máté
– A magyar élelmiszeripar egy olyan dinamikusan fejlődő terület, amely nemcsak az agráriumnak, hanem az egész magyar gazdaságnak meghatározó alappillére. Az ágazat jövője tehát stratégiai jelentőségű, amely az egész országra hatással van. Éppen ezért szükség van arra, hogy a terület vállalkozásai megkapjanak minden segítséget fejlődésükhöz – szögezte le a miniszter. A támogatásoknak köszönhetően eddig számos beruházás valósult meg, tejfeldolgozó, hús-, zöldség- és gyümölcsfeldolgozó vállalkozások bővítették kapacitásaikat, tevékenységi körüket és korszerűsítették az üzemeket.