Magyarország díszvendégként vesz részt Kína egyik legjelentősebb hi-tech eseményén

Magyarország az elmúlt kilenc évben az ipar és a szolgáltatások terén egyaránt a csúcstechnológia irányába mozdult el – indokolta a meghívást Palkovics László miniszter.

Forrás: MTI2019. 11. 13. 10:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Palkovics László a nap folyamán több tárgyaláson is részt vett a magyar-kínai technológiai és tudományos együttműködés további elmélyítésének érdekében. A Komáromban 2017 óta elektromos buszgyárat működtető kínai BYD vezetőivel arról folytatott megbeszélést, hogy miként tudna a cég még jobban bekapcsolódni Magyarországon az elektromos járművek fejlesztésébe. Együttműködési lehetőségekről tárgyalt továbbá a BGI genomikával foglalkozó kínai vállalattal, mely a világon élenjárónak számít a génszekvenálás területén – számolt be az MTI-nek. A miniszter szerdán a sencseni polgármesterrel is találkozott, akivel a már Magyarországon és Sencsenben is jelen lévő vállalatok bevonásával működő, gyakorlat-orientált oktatási és kutatási csereprogram kialakításáról folytatott eszmecserét.

Palkovics László elmondta: tekintettel a Kína és Magyarország közötti méretkülönbségre, a két ország együttműködését egyes területeken előnyös lehet bizonyos kínai városokra szűkíteni, a csúcstechnológia vonatkozásában pedig a mintegy 12,5 millió lakosú Sencsen kiváló lehetőségeket nyújthat. A városban, amely a kínai hi-tech egyik kiemelt központjaként ismert, több mint 5500 nagyvállalat, illetve mintegy 90 ezer, az IT-szektorban tevékenykedő vállalkozás működik – köztük a Magyarországon is jelen lévő Huawei, ZTE, BYD és Comlink. A miniszter hangsúlyozta: a sencseni polgármesterrel abban állapodtak meg, hogy folytatják a tárgyalásokat annak érdekében, hogy a meglévő magyar-kínai együttműködési kereteken belül kidolgozzanak egy struktúrát a Magyarország és Sencsen közötti együttműködésre.

A tárcavezető hivatalos látogatást tett az információs és telekommunikációs technológiák egyik vezető globális szállítója, a Huawei Technologies székhelyén is – közölte a tárca az MTI-vel. A közlemény szerint Jao Fu-haj, a vállalat globális beszerzéséért felelős elnöke bemutatta a cég alap- és alkalmazott kutatásokkal foglalkozó központját és stratégiáját. Az innovációs tárca vezetője elmondta: a magyar kormány célja, hogy a high-tech megoldásokat a hazai szakemberek ne csak működtessék, hanem világszínvonalú fejlesztéseket is végezzenek velük.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.