Robert C. Castel: Ez lesz az orosz válaszlépés
Az ukrán drónfenyegetés komoly kihívás elé állítja Moszkvát.
Az ukrán drónfenyegetés komoly kihívás elé állítja Moszkvát.
Demokrácia nélkül nincs szabadság és fejlődés, így azt minden körülmények között meg kell őrizni.
A vezető filmstúdiók nagy pénzügyi nyomás alatt állnak.
Az előzetes tervek már készen állnak, Magyarország második hulladékhasznosító üzeme 2028-ra épülhet meg.
A gyorstesztek ára jellemzően 2500–5000 forint között mozog.
A világ vezető kutatói előtt mondott beszédet a köztársasági elnök.
Korábban 200 iskolában tesztelték a programot.
Több kínai gyártó is részt vett a versenyen.
A pizzát egyelőre még nem a drón fogja szállítani.
A veszély az ajtón kopogtat, nem könnyű felismerni az átverést.
Az énekesnő a legfrissebb albumát mutatja be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Mansory tuningcég legújabb alkotása a Monopoly társasjáték megjelenését magán viselő Mercedes-AMG G-osztályos kabrió.
A főpolgármesternek nem számít, hogy a budapesti rendőrfőkapitány megtiltotta.
Az énekesnő a legfrissebb albumát mutatja be.
The Austrian Presidential Palace press office has done nothing for days but obstruct the work of independent journalists. Press freedom in Austria appears to be eroding away.
Meg akarják szüntetni az egyhangúság követelményét.
A 40. Magyar Nagydíjat augusztus első hétvégéjén rendezik.
Azok, akik a nehezen megindokolható amerikai beavatkozások ellen foglaltak állást, most is hallatták a hangjukat – mondta lapunknak Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő.
The Austrian Presidential Palace press office has done nothing for days but obstruct the work of independent journalists. Press freedom in Austria appears to be eroding away.
Meg akarják szüntetni az egyhangúság követelményét.
A 40. Magyar Nagydíjat augusztus első hétvégéjén rendezik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.