Sztrájkolnának az áruházi dolgozók az ünnepek után

Az áruházláncok csak friss, milliókba kerülő lakossági felmérés alapján egyeztetnének jövőre arról, megéri-e vasárnaponként estig üzemeltetni az áruházakat, miközben régóta vannak tényeken alapuló kimutatásai arról, hogy nem. A megoldást a rövidített nyitvatartás bevezetése jelentené. A munkavállalók, érzékelve a kérdésben a vásárlók támogatását is, a karácsonyi szezon után egyszerre lépnének sztrájkba, hogy visszaszerezzék a jogot a vasárnapi pihenőidőhöz.

2019. 11. 23. 6:45
A multiláncok üzleti titokként kezelt jelentésükből tudják, hogy csökkent az igény a vasárnapi vásárlás iránt Fotó: Éberling András
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Iparági körökben azonban általános vélekedés, hogy nem különösebben indokolt a döcögős ügymenet, mivel a cégek pontos tényszerű kimutatásokkal, forgalmi adatokon és a vásárlókat vizsgáló piackutatáson alapuló számításokkal már régóta alá tudják támasztani, hogy a fogyasztói szokások változásával manapság jóval kevesebben látogatják az üzleteket a hét utolsó napján. Ez ráadásul veszteséget okoz teljes vasárnapi üzemelés esetén, miközben a dolgozók beosztása is egyre több problémás helyzetet teremt. Megtudtuk: az egyes cégek napra pontosan, napszakra, órára bontva tisztában vannak az áruházaikat választó vásárlók aktuális igényeivel és költekezési hajlandóságával – a személyes szokásokat is tendenciába állító, több célirányos kutatás eredményeként. A folyamatos információgyűjtésre például a szinte mindenütt jelen lévő hűségkártyák a legalkalmasabbak, ami alapján még a multilánc anyaországában is követhető, egyes fogyasztóknál mi és milyen értékben kerül a kosárba. A vasárnapi hiányt azonban üzletpolitikai okokból már nem vállalják nyíltan a munkáltatók, hanem egy több millió forintos költségvetésű lakossági felmérésre várnak.

A multiláncok üzleti titokként kezelt jelentésükből tudják, hogy csökkent az igény a vasárnapi vásárlás iránt
Fotó: Éberling András

– Attól függően, hogy mennyire elszántak a kérdésben, a dolgozók a klasszikus szakszervezeti eszközöket is választhatják annak érdekében, hogy elérjék a céljaikat – mondta a Magyar Nemzet megkeresésére a Munkástanácsok elnöke. Palkovics Imre szerint márpedig nyitott kapukat dönget minden érintett tábor, a kérdés idei fölvetésével a versenyszféra konzultációs fórumán is egyetértettek a cégek képviselői. – A szakszervezetek törekszenek az ünnepek utáni, nyugalmasabb időszakban lebonyolítható felmérés megszervezésére, aminek közös munka nélkül viszont az anyagi akadályaival is szembesülniük kell. Erről is tárgyalni szeretnénk a kereskedői oldallal, mivel a továbblépéshez feltételül szabták, hogy csak országos reprezentatív kutatás eredményének ismeretében nyitnak a további egyeztetésekre – jegyezte meg.

A konföderáció vezetője felidézte, hogy a vasárnapi pihenőnap elrendelését korábban utcára kerülő dolgozók több tízezres tömegének rémképével támadták, mára viszont nagyot fordult a kocka az ágazatban. Mint mondta, annyira hiányzik a dolgozó a boltokból, hogy a vasárnap is üzemelő üzletek száma most sem éri el a jogszabály előtti szintet, és a meglévő állomány leterheltsége is aggasztóvá vált. – Ezért a nyitvatartás rövidítése érdekében újabb lépéseket tervezünk, de a dolgozókat csak a tárgyalóasztal melletti egyeztetések sikertelensége esetén támogatnánk a drasztikus lépésekben – fűzte hozzá Palkovics Imre.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.