Kilátások a szankciók árnyékában
Palkovics Imre szerint való igaz a megállapítás, miszerint veszélyzónába kerültünk.
Palkovics Imre szerint való igaz a megállapítás, miszerint veszélyzónába kerültünk.
Elfogadhatatlannak nevezte a VG-nek nyilatkozó szakszervezeti vezető, hogy az inflációnál kisebb mértékben emelkedjen jövőre a minimálbér.
Hiába a megugró költségek és a kieső bevételek, ha béremelés híján elvándorol a munkaerő.
Egy vidéki egyszemélyes háztartás tisztes megélhetéséhez legalább bruttó 306 ezer forintos alapbér szükséges.
A korábban elfogadott béremelési terveket is átszabhatja a vártnál jóval magasabb infláció.
Gyurcsányék vagy megszüntetnék a legkisebb keresetet, vagy Brüsszelnek adnák át a döntést.
Elfogadhatatlannak tartja a kormányfőjelölt szavait a Munkástanácsok elnöke.
Jövő évtől már új modell alapján dönthetnek a szakszervezetek és a munkáltatók a minimálbérek emeléséről.
Januártól a minimálbér várhatóan kétszázezer forintra nő, a garantált bérminimumról még folynak az egyeztetések.
A húszszázalékos minimálbér és bérminimum emelés nem káros, de nélkülözhetetlen a segítség a kis cégeknek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.