Amikor Gyurcsány üvöltözött
Bepillantunk a színfalak mögé. Megdöbbentő részleteket árultak el Gyurcsány Ferenc kormányzásának időszakából a lapunknak nyilatkozók: üvöltözések, székborogatások és egy sodródó ország.
Bepillantunk a színfalak mögé. Megdöbbentő részleteket árultak el Gyurcsány Ferenc kormányzásának időszakából a lapunknak nyilatkozók: üvöltözések, székborogatások és egy sodródó ország.
Jelentős bevételkiesést okozott a járvány a közszolgáltató cégeknél, de a munkahelyek biztonságban vannak.
A munkáltató idővel kénytelen lesz különbséget tenni az oltottak és oltatlanok között, de nem ez a cél.
A béremelés a tét: a Munkástanácsok belemenne a négyszázalékos minimálbér-emelésbe, de a Magyar Szakszervezeti Szövetség visszakozott.
A Munkástanácsok szerint a négy százalékos minimálbéremelés jobb annál, mintha egyáltalán nem lenne emelés.
A munkaerőpiaci járulék eltörlését szorgalmazzák a szakszervezetek, ezzel mindenkinek nőne a nettó bére.
Nagyobb nyitottságot kell mutatniuk a munkaadóknak a bértárgyalásokon, ha a kormány elengedi az iparűzési adót.
Felháborítónak tartja a Munkástanácsok Országos Szövetsége, hogy Gyurcsányné tanulatlannak nevezte a munkásokat.
A járvány miatt a következő hetek sorsdöntőnek bizonyulnak a versenyszférában. A minimálbérekről is dönteni kell.
A Munkástanácsok szerint az Európai Szakszervezeti Szövetség a baloldal politikai céljait szolgálja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Most new citizens were of Syrian origin.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Tombol a kettős mérce.
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.