Amikor Gyurcsány üvöltözött

– Gyurcsány azt mondta, legközelebb akkor tárgyal a kamarával, ha annak az elnökét nem Parragh Lászlónak hívják. Erre az volt a válaszom: akkor jövünk vissza, ha nem Gyurcsány Ferencnek hívják az ország miniszterelnökét – idézte fel a Magyar Nemzetnek a Gyurcsány-csomag bejelentésének 15. évfordulóján az akkori eseményeket Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szintén olyan pillanatokat elevenített fel, melyeken egy ország sorsa múlt.

2021. 07. 16. 5:45
null
Schmidt Mária szerint a volt kormányfő ragadozóként tekintett az MSZP-re Fotó: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tizenöt évvel ezelőtt, 2006 nyarán, az adócsökkentések ígéretével megnyert választások után ismertette Gyurcsány Ferenc a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek előtt, az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén az addig elhazudott valóságot. Az Új egyensúly program néven becsomagolt, gázár- és adóemeléseket tartalmazó bejelentés Gyurcsány-csomagként híresült el, amely a Bokros-csomag népnyúzó intézkedéseivel vetekedett.

Hazudik a kormány!

– A választások előtt Gyurcsány Ferenc nagy társadalmi csinnadratta közepette hirdette meg az adócsökkentés-politikáját. Az ígéretek arról szóltak, hogy csökkennek a bérekre rakódó terhek, könnyebb lesz a munkavállalók és a munkaadók élete is. Ez összhangban volt a külföldi és a hazai közgazdászok által szorgalmazott lépésekkel. Erre lett volna szükség a foglalkoztatás bővítéséhez. Ehhez képest adóemelések özöne jött, beleértve a forgalmi adó megemelését is. Ez vérlázító volt – emlékezett vissza az akkori eseményekre a Magyar Nemzetnek Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, aki jelen volt a tanács ülésén a bejelentés elhangzásakor.

– Befagyasztották a béreket, mondván, hogy erre van most szükség, de ez nem befagyasztást jelentett, hanem a fizetések vásárlóértékének meredek csökkenését hozta el. Ezt akkoriban reform néven próbálta eladni a kormány, de valójában a gazdaság visszaesett, elszállt a költségvetési hiány, az életszínvonal pedig jelentősen romlott. Ilyen helyzetben érte két év múlva a pénzügyi válság az országot, amelyet a baloldal ismét megszorításokkal igyekezett kezelni. Sikertelenül – hangsúlyozta az érdekképviselet vezetője. Palkovics Imre arra is felhívta a figyelmet, hogy a csomagot Gyurcsány Ferenc színlelt társadalmi egyeztetés örvén jelentette be, pedig az érintettekkel nem egyeztetett, hanem egyik napról a másikra közölte a megszorításokat.

Még azt is mondta: ez nem fog fájni. De mindenkinek fájt. Emiatt tüntettek a szakszervezetek a képviselői irodaház melletti parkban, olyan táblákkal, melyekre ez volt felírva: Hazudik a kormány!

 

El lehet menni Magyarországról – üzente 2006-ban az akkori kormányfő
Fotó: Fotó: MTI/Földi Imre

– A munkáltatók csapkodták az asztalt a terhek drasztikus növelése miatt, amire Gyurcsány Ferenc azt mondta: el lehet innen menni! Ez volt a válasz a kifogásokra – mondta Palkovics Imre. – Gyurcsány hetente jött elő országmegváltó programokkal, amelyek néhány nap múlva semmivé váltak. Hiteltelen lett a kormány, vergődött az ország. Érződött a kapkodás, a fejetlenség, izzadságszagú volt az egész. Valójában semmire nem futotta a kormány erejéből, csak arra, hogy eltitkolja a valóságot, és mindenféle álprogramot jelentsen be. Ez már látszott, de az egészről a zárt körben elmondott őszödi beszéd lebbentette fel a fátylat mindenki előtt. Amikor végül kiderült – fogalmazott az érdekképviseleti vezető. A munkavállalók reálkereset-vesztesége olyan mértékűvé vált, amelynek visszaállításához évek kellettek.

– Hogy merülhet fel ezek után, hogy ilyen politikai erő, ilyen személyiség vegye át az ország irányítását? Hol vannak a mai problémák ahhoz, melyek akkor terhelték mindannyiunk életét? – tette fel a kérdést a szakszervezet vezetője.

A felborított szék

A Gyurcsány-kormányzás idejéből Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is tanulságos emlékeket idézett fel a Magyar Nemzetnek. – A vállalkozókat képviselő szervezetek 2004 után sok mindennel próbálkoztak annak érdekében, hogy elősegítsék az ország versenyképességének erősödését, ezért jött létre a Reformszövetség is. Az volt a cél, hogy meggyőzzük a kormányt: valamit tenni kell az előrelépés érdekében. Gyurcsány Ferenc mindig mindent megígért, de semmi nem történt. Emiatt mondtam azt, hogy a kormány gyáva, amiből óriási cirkusz lett. Mikor ez a mondat elhangzott, akkor a miniszterelnök felállt, és üvöltözni kezdett velem ötszáz ember előtt – idézte fel a múltat Parragh László.

– Pedig lett volna mit tenni, túlburjánzott az államigazgatás, folytatódott a privatizáció, monopolhelyzetben voltak a külföldi cégek Magyarországon, a kormánynak nem volt ráhatása a stratégiai ágazatokra, így például az energetikai és a bankszektorra. Le volt pusztulva a MÁV, a főváros, tulajdonképpen sodródott az ország. Magyarán: nem volt kormányzás – emlékeztetett a kamara elnöke.

Parragh László azt is elárulta, hogy a vállalkozások kezdetben hittek Gyurcsány Ferencnek. – Miniszterelnökként 2004-ben a Demokratikus Koalíció mai elnöke hitelesnek tűnően adta elő, hogy mi mindent kell megtenni az ország érdekében. Volt egy beszélgetés, amelyen ott volt a teljes hazai befolyásos vállalkozói kör. A kormányfő mindent megígért, amit „a karácsonyfán el lehet képzelni”. A viszony azt követően romlott meg, amikor láttuk, hogy mindebből nem lesz semmi. Onnan már a kamarát is támadta a kormány, Gyurcsány fenyegetőzésbe kezdett. Azt mondta, legközelebb akkor tárgyal a szervezettel, ha annak az elnökét nem Parragh Lászlónak hívják. Erre az volt a válaszom: akkor jövünk vissza, ha nem Gyurcsány Ferencnek hívják az ország miniszterelnökét. Erre felugrott, a szék felborult, és távozott. Így ért véget a párbeszéd – avatott be az akkori eseményekbe a szervezet vezetője.

Az igazság pillanata

Az igazság pillanata 2006 nyarán jött el, amikor kiderült: a színjátékot nem lehet tovább csinálni. – A baloldal akkor nagyon ügyesen, mézes-mázos stílussal, lényegében hecckampánnyal megnyerte a választást. Utána jöttek a megszorítások, adócsökkentés helyett a közterhek emelése és új adók bevezetése. Azt a világot nem lehet egy lapon emlegetni a maival.

Akkor a vállalkozó azzal töltötte az idejét, hogy vagyonosodási vizsgálatra ment az adóhivatalba. Most arról beszélünk, hogy gyarapodjon mindenki, ahogy lehet. A jelenlegi adórendszer megengedi, hogy aki jobban teljesít, az több pénzt kereshet. Ez nem volt mindig így – magyarázta a vezető.

Parragh László szerint nagyon sok probléma és nehézség a koalíciós kormányzásból fakadt, az MSZP és az SZDSZ sok esetben nem találta a közös hangot. Most a baloldal szintén koalíciós kormányzásra készül.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.