A Vasas szerint a dolgozók igénylik a kitolt időkeretet

A hároméves munkaidőkeret bevezetésével menthetők meg munkahelyek a pécsi Hauni gyárban, a lépéssel a dolgozók is egyetértenek – hívta fel lapunk figyelmét László Zoltán. A vasasszakszervezetek alelnöke visszautasította, hogy elárulták a dolgozókat, azt ugyanakkor nem tagadta, a nekik járó pénz egy részét csak a hároméves időszak végén kaphatják csak meg.

Nagy Kristóf
2019. 12. 09. 5:45
Pécs, 2013. szeptember 6. A dohányipari berendezések, alkatrészek előállításával foglalkozó Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. egyik üzemcsarnoka 2013. szeptember 6-án. MTI Fotó: Sóki Tamás Fotó: Sóki Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felvetésünkre László Zoltán nem tagadta, a kifizetés valóban a hároméves periódus végén esedékes, de évente többször, akár havonta, akár negyedévente elszámol a cég az alkalmazottakkal. Emellett azzal érvelt, a cég az elmúlt 25 évben korrekten, a szakszervezettel kötött megállapodások szerint járt el, s az egyik legmagasabb keresetek a régióban itt vannak. Ez pedig önmagában garancia a munkavállalóknak. A cég korábban azt közölte, a kedvezőtlen gazdasági éve miatt termékportfólió-váltást hajt végre, a munkaidőkeret átalakítása pedig a több mint ezerfős állomány egyben tartását célozza, a lépéseket együtt dolgozzák ki a Vasassal.

– Felháborító, hogy politikai hecckampánnyal vádolja a Munkástanácsok elnöke a Vasast, ráadásul a konföderációval ellentétben részt vettünk az utcai demonstrációkon. Azt szerettük volna elérni, hogy ez a törvénymódosítás ne szülessen meg, így most nem kellene erről tárgyalni a pécsi vállalatnál sem. Távollétével Palkovics azt sugallta tehát, hogy elfogadható a törvénymódosítás – fogalmazott László Zoltán.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.