Az idei 21. vasúti sztrájk nehezíti a vonatközlekedést Belgiumban
A sztrájkot az alacsonyabb nyugdíjak bevezetésére és a nyugdíjkorhatár emelésére vonatkozó tervek ellen hirdették meg.
A sztrájkot az alacsonyabb nyugdíjak bevezetésére és a nyugdíjkorhatár emelésére vonatkozó tervek ellen hirdették meg.

Huszonketten várnak arra, hogy legalább az elmaradt fizetésüket megkapják, de a helyzet egyelőre kilátástalan.

Egy sárospataki étterem a közösségi oldalán jelentette be, hogy miért döntöttek a bezárás mellett.

Célvizsgálaton kérik számon a munkavállalók megfelelő védelmét a hőségriasztás ideje alatt.

Az Amazon azért fizette a dolgozókat, hogy – hamisan – tweeteljenek arról, mennyire szeretnek ott dolgozni.

A december 24-én az utolsó pillanatban vásárlók miatt az áruházláncoknak megéri a hosszabb nyitvatartás.

Sokan a régi módszer helyett továbbra is inkább otthonról dolgoznának.

Elkezdődik a pedagógusok oltása, március 29-én éjfélig regisztrálhatnak. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.

A nemzeti lottótársaság az 1000 dolgozónál többet foglalkoztató nagyvállalati kategóriában érdemelte ki az elismerést.

Mintegy 117 ezer turizmusban, szabadidő-ágazatban dolgozó munkájának megtartását segítette az adóelengedés.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter viccesnek bizonyult. Sokat kellett rá várni, de megérte.

Nicsak, ki üvölt? – csodálkozik Kocsis Máté

Sokatmondó az a kiemelt figyelem, amellyel az amerikai elnök kezelte a magyar miniszterelnököt.

Élelmiszer-adománnyal enyhít a nehéz helyzeten a magyar kormány.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint a tárgyalás új szintre emelte a magyar–amerikai kapcsolatokat, és bizonyítja, hogy Magyarország számít a világpolitikában.

„Nem elégségesek az Ukrajnának nyújtott segélyek.”

Örülnek a befektetők.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd új elnöke.

Mindössze perceket adott a sors arra, hogy a szülök és elsőszülött gyermekük együtt lehessenek.

Mostoha körülmények között játszották le a kanadai Premier League döntőjét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.