A nézőit és a dolgozóit is védi a kulturális ágazat a járvány alatt
Fontos, hogy csak olyan eseményeket rendezzenek meg, amelyeket a szabályok betartásával tudnak lebonyolítani.
Fontos, hogy csak olyan eseményeket rendezzenek meg, amelyeket a szabályok betartásával tudnak lebonyolítani.
A cél, hogy az alkalmazottak a munkahelyükhöz közel lakhassanak és ne kelljen lakbérre költeniük.
Az ismételt szigorítás már komolyabb gondot okozhat az alapvető termékek piacán is.
Az állami szakellátó rendszer széttagoltságáról és a létesítmények fenntartói hátteréről is véleményt mondhatnak.
Az egyszeri rendkívüli jutalomra a kormány 101 milliárd forintot biztosít – jelentette be Kásler Miklós.
Önök az elmúlt hetek csatáit megnyerték – intézte szavait az egészségügyi dolgozókhoz az államfő.
A felvételen az nem szerepel, hogy előzőleg a színes bőrű nő leköpte és megharapta vasúttársaság dolgozóit.
Nem minden ágazatban csökkent a létszám, drasztikus elbocsátásokat pedig nem jeleznek az adatok.
Pénteken délben zárul a regisztráció az Újratervezés programra, amely a járvány miatt munkahelyváltókat segíti.
Andrew Cuomo úgy döntött, az államban lévő idősotthonok dolgozóin ezentúl hetente kétszer kell elvégezni a vírustesztet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Már nem csak a Tisza Párt alelnökét nem lehet kérdezni, de már róla sem.
Orbán Viktor is üzent neki közösségi oldalán.
Nem először fordul elő, hogy a Tisza Párt elnöke hazugsággal traktálja követőit.
Az etológus október elsején az Amerikai Egyesült Államokban, kaliforniai körútján hunyt el.
Köszönöm a vendéglátást, kedves barátom Orbán Viktor – írta közösségi oldalán a szerb elnök.
Nagyon meglepődtem volna, ha nem így történik – fogalmazott az EP-képviselő.
A nemzet a XXI. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – jelentette ki Alice Weidel a Németország és Európa címmel tartott előadásában a Várkert Bazárban.
A detonáció következtében egy 57 éves munkás súlyos láb- és koponyasérülést szenvedett.
Az egész világ hüledezhet, ehhez a teljesítményhez csak a Leicester Premier League-győzelme mérhető.
Orbán Viktor Budapesten fogadta a szerb elnököt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.