Köszönet a Dél-pesti Centrumkórház dolgozóinak és mindenkinek, aki a frontokon szolgált az ország számos más egészségügyi intézményében: háziorvosi rendelőkben, idősotthonokban, mentőállomásokon, laborokban, kórtermekben – fogalmazott.
A mostani járvány idején
minden korábbinál erősebben éltük át, hogy az egészségügyben, a betegek, idősek ápolásában dolgozók munkája mit is jelent
– mondta Áder János.
„Önök az elmúlt hetek csatáit megnyerték” – intézte szavait az egészségügyi dolgozókhoz az államfő. Hangsúlyozta, hogy
Magyarországon a járványt világviszonylatban is irigylésre méltó hatékonysággal sikerült kordában tartani.
Hozzátette ugyanakkor: a háború még nem ért véget, még nincs gyógyszerünk, nincs védőoltásunk.
Az államfő felidézte: valahányszor a járványról esett szó az elmúlt hónapokban, az ember szinte öntudatlanul is háborús nyelvezetre váltott.
Az egészségügyi dolgozók számára a tényleges háborús terepen, a szokatlan körülmények a legnehezebbek, amikor a lehetőségek korlátozottak, de a terhelés hatalmas, amikor orvos és betege bajtársai egymásnak, és mindennapos az életveszély
– mondta.
Bár az új koronavírussal elsősorban a kórházak falai között kellett megküzdeni, mégis sok minden emlékeztetett a háborús bizonytalanságra, az örökös fenyegetettségre – fogalmazott. Felidézte, hogy
egyszerre kellett megérteni és kitanulni egy új, eddig ismeretlen vírus működését, gyógyszer és korábbi tapasztalatok híján keresni a megfelelő terápiát.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy az egészségügyben dolgozók – a legnagyobb körültekintés ellenére is – mindenki másnál nagyobb eséllyel válhattak maguk is beteggé.
„Ennek az esztendőnek a kezdetéig sem az én, sem a gyermekeim generációja nem tapasztalta még meg, hogy egyik pillanatról a másikra hogyan változhat meg az életünk,
hogy egyik napról a másikra a korábbihoz semmiben sem hasonlító életformát kell kialakítanunk” – fogalmazott az államfő. Áder János párhuzamba állította a kiürült tereket, néptelenné váló utcákat és a személyes találkozásokat felváltó virtuális kapcsolattartást a kórházak falai között egy még alig ismert ellenséggel dúló élet-halál harccal.
Megtapasztalhattuk, hogy egy közösség, egy ország, mindannyiunk életesélye múlik azon, hogy akik a legközelebb voltak és vannak ma is a veszélyhez, mekkora lelkierővel dolgoznak
– mondta.
„Megköszönjük, hogy táplálták bennünk a reményt […], hogy erősítették hitünket, hogy nemcsak a betegeket gyógyították, hanem egy kicsit mindannyiunkat, mindenkit, aki az elmúlt hónapokban tele volt félelemmel, aggodalommal, bizonytalansággal” – fogalmazott.
Rámutatott:
a kitűző, az ügyeleti beosztás, a zárójelentésre írt név mögött ott van egy anya, egy apa, egy férj, egy feleség, egy gyermek, akinek a munkája miatt sok mindenről le kellett mondania,
akit az elmúlt hónapokban sokszor hiányolt a családja, a kedvese, és akinek minden kimerítő kórházi műszak után kezdődött a másik, az otthoni. Nekik minden egyes napjukat beárnyékolta a félelem: vajon mindent megtettek-e, hogy a munkájuk által ne veszélyeztessék saját szeretteiket – fogalmazott az államfő.
Áder János felidézte, hogy a legrégebbi magyar nyelvű szakmai újság, az Orvosi Hetilap több mint másfél századdal ezelőtt, Semmelweis Ignác akkor frissen megjelent, új könyvét méltatva azt írta: „A jó ügy diadala sokszor késni szokott, a végsiker azonban el nem maradhat.” Hozzátette: az egészségügyi dolgozók tudják a legjobban, hogy orvostudományi értelemben a „végsiker” elérése mennyivel nehezebb és bonyolultabb, mint azt a laikusok gondolják, azonban az államfő szerint az egészségügyi dolgozók elkötelezettségét, lelkiismeretességét látva, a megszerzett tapasztalatokat is figyelembe véve, jó okunk van a bizakodásra, hogy a „végsiker” ezúttal sem marad el.