A vasúttársaság saját fejlesztésű és gyártású új generációs InterCity kocsijai rendelkeznek európai minősítéssel, 50 százalék feletti magyar hozzáadott értéket jelenítenek meg, 2019 nyaráig 20 darabot, az idén mintegy 50 darabot gyártanak, cél, hogy a következő 4-5 évben lecseréljék a távolsági vasúti közlekedésben az elavult kocsikat ezekre a korszerű eszközökre – mondta Homolya Róbert.
Az elnök-vezérigazgató rámutatott arra is, hogy a vontatás korszerűsítéséhez 115 villanymozdony beszerzésére megjelent a közbeszerzés, a vásárlást hitelből kívánják finanszírozni.
A Budapesti elővárosi forgalomban hamarosan megjelennek az első emeletes motorvonatok, a tervek szerint 2022-től a fővárosi agglomerációban csak korszerű motorvonatok közlekednek majd – emelte ki a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Homolya Róbert szólt arról, hogy 2019 nagy változása volt a jegyvásárlási szokások átalakulása. A MÁV applikáción értékesített jegyek száma jelentősen nőtt. Tavaly közel 4,6 millió darab belföldi vasúti menetjegyet, bérletet és felárat vásároltak az utasok a MÁV mobil alkalmazáson keresztül.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!