Az azonnali fizetés március 2-i bevezetésével a jelenlegi maximum négy óra helyett országon belül öt másodpercen belül jóváírják az átutalást a kedvezményezett számláján, és nemcsak munkanapokon, hanem nonstop elérhető lesz az év minden napján. Az összeghatár tízmillió forint, az e feletti összegeket a mostani rendszer szerint kezelik – jelentette be az Erste Bank központi operációjának vezetője tegnap. Schreiber Réka kiemelte: a hitelintézet felkészült a rendszer bevezetésére. Az ehhez szükséges fejlesztések több milliárd forintba kerültek – jelezte a szakember.
– A tranzakciókat a bankok a számlacsomagnak megfelelően kezelik, többletdíja nem lesz. A rendszer országon belüli forintalapú fizetésekre terjed ki – fűzte hozzá. Schreiber Réka kitért arra, hogy a számlaszám helyett másodlagos azonosító használatával működhet az átutalás, ami lehet e-mail-cím, telefonszám vagy adószám. A választott azonosítót a számlavezető banknál regisztrálni kell. Ezt az azonosítót évenként meg kell erősíteni a banknál. Az országos rendszert tesztelték, a tesztek 2019 júliusától indultak, idén folytatódtak – jelezte.
Bek-Balla László, az Erste digitális csatornák és contact center vezetője a távirati iroda tudósítása szerint elmondta: a várakozásaik szerint a készpénzforgalom egy része a rendszer bevezetésével átterelődik a digitális csatornákra. Az azonnali fizetési rendszeren belüli fizetési kérelmek bevezetéséről elmondta: az a sárga csekket helyettesítheti, a kedvezményezett – például a közszolgáltató – jelzi a fizető félnek, hogy pénzösszeget vár tőle. Annak elfogadásával megvalósul az utalás.
A Magyar Bankszövetség korábbi tájékoztatása szerint az azonnali átutalás bevezetését a jegybank szabályozza és felügyeli, a bankszektor 30-40 milliárd forintot költött az új rendszerre. Az új pénzforgalmi korszak egyik alappillére az olyan lakossági számlacsomagok bevezetése, amelyek fogyasztóbarát fix díjért igen nagyszámú elektronikus átutalást tartalmaznak. Az ilyen számlacsomagok bevezetése gyakorlatilag a készpénzmentes életet teszi lehetővé.