Kiderült, hogy milyen volt az idei március a korábbiakhoz képest
Kicsit ilyen, kicsit olyan, de legalább volt.
Kicsit ilyen, kicsit olyan, de legalább volt.
Jobb, ha előkeresi azt a napszemüveget.
Az esztendő harmadik hónapjában az export euróban kifejezett értéke 8,8, az importé 25 százalékkal nőtt.
Meghaladta a 100 milliárd forintot a folyósított lakáshitelek mennyisége, amire még nem volt példa a járvány kirobbanása előtti időszakban sem.
Az elmúlt években március közepét követően a szeszélyesebb időjárási viszonyok voltak a jellemzőek – írta Kis Anna meteorológus.
Mások készülnek a Marsra, elektromos autókat akarnak, s mi Háromszéken – mint a kezdetek kezdetén – göncökbe öltözünk, hogy meg ne fagyjunk otthonunkban.
A gólya 7 óra 16 perckor foglalta el a fészket, ezután körülbelül fél óráig takarította azt, majd feltehetően élelem után repült.
Érzelmileg sok feszültséggel kell számolnunk, de a Mars az Ikrekbe lép, és sok jó megoldáshoz vezet bennünket.
Az ügyben megtartották a vádlottak első meghallgatását helyi idő szerint hétfőn Minneapolisban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Soproni Tamás DNS alapján azonosítaná be a kutyagumi tulajdonosát és annak a gazdáját.
A híres countryénekesnő férje 82 éves volt.
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntője látványos gólokat hozott.
Trump leállította az Ukrajnának nyújtott fegyversegélyt, de Kijev reméli, hogy csak átmenetileg.
A hatóságok most egy újabb nyomot vizsgálnak.
A Liverpool trénere szerint csapata messze van még a BL-győzelemtől.
Zavargások törtek ki a román fővárosban az elmúlt időszak politikai eseményei miatt.
Nem, nem a csatatéren, hanem a tárgyalóasztal mellett omlott össze az ukrán elnök élete legfontosabb tárgyalásán, a legfontosabb partnerével folytatott tárgyalás közben.
A hatóságok most egy újabb nyomot vizsgálnak.
A Liverpool trénere szerint csapata messze van még a BL-győzelemtől.
Zavargások törtek ki a román fővárosban az elmúlt időszak politikai eseményei miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.