A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 446,84 pontos, 1,04 százalékos emelkedéssel, 43 521,91 ponton zárt szerdán.

Mindenhol helyreállította az áramszolgáltatást az MVM
Közel 100 órányi megfeszített munka árán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 446,84 pontos, 1,04 százalékos emelkedéssel, 43 521,91 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma kiemelkedően magas, 25,4 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény erősödött az előző napi záráshoz képest.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint „nagy csapkodás” volt a magyar piacon. A nap eleji likvidálások miatt újabb mélypontokat értek el az árfolyamok, majd a nemzetközi piacok hatására megérkeztek a vevők, és végül szép pluszban zárt a BÉT – mondta.
A vezető elemző szerint a szerdai emelkedés főként az elmúlt napokban kialakult heves túladottságnak köszönhető, annak, hogy túl hirtelen, túl sokat estek az árfolyamok. Emellett a nemzetközi hangulat is pozitív a záráshoz közeledve – tette hozzá. A vezető részvények közül leginkább a Richter tudott visszapattanni majdnem 2 százalékos emelkedéssel, de még a Molban is volt erő, ismét 2500 forint – egy fontos technikai szint – fölé húzták az árfolyamát – mondta.
A Mol 32 forinttal, 1,29 százalékkal 2520 forintra erősödött, 5,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,41 százalékkal 14 570 forintra nőtt, forgalmuk 11,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,95 százalékkal 425 forintra emelkedett, forgalma 444,9 millió forint volt.
A Richter-papírok ára 120 forinttal, 1,80 százalékkal 6775 forintra nőtt, forgalmuk 6,7 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3486,39 ponton zárt szerdán, ez 19 pontos, 0,55 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Közel 100 órányi megfeszített munka árán.
Ne azért ne nassolja el este, mert nem akar meghízni.
A 16–29 éves korosztályban vannak a legtöbben azok, akik nem használnak semmilyen védelmi programot.
Csaknem félszáz beruházás több mint 95 milliárd forintnyi támogatást kap.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.