Bécsi választások: az Osztrák Szabadságpárt minden kerületben erősödött
A Szabadságpárt felszólította a város vezetését, hogy a választók akaratának megfelelően kezdjen párbeszédet.
A Szabadságpárt felszólította a város vezetését, hogy a választók akaratának megfelelően kezdjen párbeszédet.

A németek mindössze 21 százaléka bízik még Friedrich Merzben.

Az idei a magyar társadalom, a gazdaság és a nemzeti szuverenitás további erősítésének éve lesz.

„Erős vidék nélkül nincsen erős Magyarország.”

Liszt Ferenc International Airport is of strategic importance for Budapest.

Budapestnek stratégiai fontosságú a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér.

A tizenöt rangsorolt magyar egyetem között három egyházi fenntartású intézmény is helyet kapott.

A vártnál jobb évkezdésnek köszönhetően az Európai Unió gazdaságának növekedési kilátásait emeli.

Pozitívan reagáltak a piacok Varga Judit igazságügyi miniszter bejelentésére.

A kamatcsökkentés kilátásba helyezése megzavarta az árfolyam lassú felfelé araszolását.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Zakatol a miniszterelnök országjárása.

Kocsis Máté szerint pofátlan a Tisza-vezér megnyilvánulása.

Az egyetemek megújulása, a vállalati innováció és a kockázati tőke bevonása kulcsszerepet játszik ebben.

Magyar Péter szakértői globalista körökből érkeztek.

A beruházás tökéletesen illeszkedik a magyar nemzetgazdasági stratégiába – emelte ki a külügyminiszter.

Elhárítandó akadályként tekint a szuverén nemzetek vétójogára.

London visszatérne az uniós védelmi paktum tárgyalásaihoz.

Az ukrán–magyar határszakaszon 4098-an léptek be Magyarországra vasárnap – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

A Handball Planet oldala nem zárta ki a versenyből azt a két játékvezetőt, aki az Európa-bajnokságra is csalással akart eljutni.

A fronton van a fiatalokra szükség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.