Orbán Viktor évértékelő beszédében sok fontos kijelentés hangzott el a magyar társadalomra, gazdaságra és szuverenitásra nézve. Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója a Magyar Nemzetnek összefoglalta a miniszterelnök beszédének öt legfontosabb üzenetét.
A nyugati nyitás politikája
Orbán Viktor a patrióta erők nemzetközi, európai és Kárpát-medencei térfoglalását Magyarország pozícióinak és jövőbeni kilátásainak erősítésére akarja felhasználni – jelezte Tóth Erik. Majd rámutatott:
ez a nyugati nyitás politikája: az utóbbi évek sikeres nemzetközi stratégiája az alapja a háború utáni sikeres országstratégiának.
Az évértékelő beszéd megmutatta, hogy a kormányfő a cselekvőképesség bővülését az emberek biztonságának, jólétének és stabil életkörülményeinek megvédésére kívánja fordítani, miközben hadat üzent mindazoknak, akik a magyar nemzeti érdekkel ellentétes politikát és hatalmi erőközpontokat képviselnek – mutatott rá a kutatási igazgató.
Az idei más volt
Tóth Erik szerint az idei évértékelő különbözik az eddigiektől:
a miniszterelnök már nem egy ellenszélben haladó politikai erő vezetőjeként szólalt fel, hanem a hanyatló nyugati balliberális birodalom utolsó bástyáit ostromló csapatok kulcsfontosságú vezetőjeként.
Orbán Viktor áttörésre készül, azonban ennek a jövő évi választás megnyerése mindössze eszköze – tette hozzá.
A beszédből az is világossá vált, hogy a nemzeti oldal a tengerentúli harcostáraival – a magyarországi baloldallal ellentétben – nem függő viszonyban áll, küzdelmeit maga akarja megvívni a nemzeti érdek érvényesítése érdekében – fogalmazott az elemző.
Orbán Viktor üzenetet is küldött
Az évértékelő egyben üzenet is a brüsszeli elitet idehaza képviselő ellenzékieknek is
– hangsúlyozta Tóth Erik.
A jobboldalon a barátokat, a családot és a szélesen vett politikai közösséget nem lehet elárulni, ezért 2025 egyik fő célfeladata az, hogy a nemzeti kormány megakadályozza a külföldi érdekeket szolgáló álcivil szervezetek, politikai szereplők és háttérintézmények befolyásának további építését – foglalta össze Orbán Viktor üzenetét.