Az áttörés éve
Az idei évértékelő tökéletesen illeszkedett abba a sorozatba, amit eddig megismerhettünk Orbán Viktortól.
Az idei évértékelő tökéletesen illeszkedett abba a sorozatba, amit eddig megismerhettünk Orbán Viktortól.

Ha szép szóval nem megy, majd megy hatósági árakkal, és ha ez sem lenne elég, akkor a kereskedelmi haszon mértékét is korlátozni fogjuk – hangsúlyozta a kormányfő.

Tömören összefoglalta véleményét Elon Musk.

Teljesen érthető a magyarok azon igénye, hogy készpénzt használhassanak.

Most kell bátran és nagyban gondolkodni. Ezért azt javaslom önöknek, magunknak, hogy 2025 legyen az áttörés éve – hangsúlyozta a miniszterelnök.

A gyermekes családok és az édesanyák újabb jelentős adócsökkentéseket kapnak a kormánytól.

Nem engedi el a kormány az infláció elleni küzdelmet.

A KINCS kiszámolta, mennyivel marad több pénz a több gyermeket nevelő, dolgozó szülőknél.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója kemény üzenetet küldött Magyar Péternek.

Boros Bánk Leventét, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatóját Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője kérdezte több témában is a miniszterelnök tegnapi évértékelőjével kapcsolatban.

Összefoglaltuk a miniszterelnök által felvázolt terveket, intézkedéseket.

Ha szép szóval nem megy, majd megy hatósági árakkal.

Nagyon kevés ország mondhatja el magáról azt, amit mi.

A magyar családtámogatási rendszer Európában egyedülálló.

A magyar miniszterelnök évértékelő beszédére az olasz sajtó is felfigyelt.

A magyar kormány az emberek érdekében akar cselekedni.

A miniszterelnök bejelentéseire nem tudtak érdemben reagálni az ellenzékiek.

A kormánypártok kommunikációs igazgatója leszögezte, hogy minden eszközzel védekezni fognak.

Az Orbán-kormány intézkedése már 2013-ban áttörést hozott a családok megvédésében. Mutatjuk a számokat!

A magyar szuverenitás ellenségeinek is küldött üzenetet a kormányfő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.