Megkaphatják a munkavállalók az átlagosan legalább tízszázalékos béremelést a MÁV-nál és a Volánbusznál, amennyiben a szakszervezetek bérköveteléseit az állami vállalatok vezetői is elismerik – értesült a Magyar Nemzet. Úgy tudjuk, amennyiben a munkavállalói képviseleteknek – akár irreális követelés miatt, akár egyéb okokból – nem sikerül megállapodniuk a cégcsoportoknál a vezetéssel, akkor átlagosan nyolcszázalékos felzárkóztatásban részesülhetnek a munkavállalók, amely megfelel a 2018-ban kötött minimálbér-megállapodásban foglalt, iránymutatási céllal meghatározott általános bérajánlás mértékével.
Az egyeztetések ma folytatódnak, ám bérmegállapodás még nem várható. Előrelépés, hogy immár a munkáltatók is konkrét keresetrendezési javaslatot ismertethetnek meg a szakszervezetekkel. A vállalatvezetőknek erre azt követően nyílt lehetőségük, hogy kedden a kormányoldal a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumán megadta a felhatalmazást. Az nem derült ki, hogy a kormány milyen mértékű bérrendezést vár el, annak meghatározását – vállalatonként akár eltérően – a szakszervezetek és munkaadók egyezkedésére bízza. Ugyanakkor a munkáltatói ajánlat nagyban függ attól, hogy az állam mekkora összegben nyújt támogatást a megnövekedett bértömeghez, illetve attól is, hogy önerőből ehhez mit tudnak hozzátenni. Ezt követően az elosztás új egyeztetéseket igényel, nagyobb mértékben az alacsonyabb keresetűek részesülhetnek.

Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének elnöke megkeresésünkre elmondta: tíz százaléknál is magasabb átlagos bérrendezésre van szükség a vasútnál, ebben az ágazati munkavállalói oldal egységes. Csak így akadályozható meg a képzett munkaerő elvándorlása, amely nélkül nem garantálható a megfelelő minőségű szolgáltatás fenntartása, illetve a MÁV fejlesztési terveinek végrehajtása sem. Hozzátette: a magas képzettségű munkavállalóknak is nagyobb béremelésben kell részesülniük, mivel ők az elmúlt években az átlag alatti mértékkel számolhattak.