A vállalkozások hitelállománya 14, míg a háztartásoké 17 százalékkal bővült az elmúlt esztendőben. Az előbbi körben mintegy 2800 milliárd forint értékben kötöttek új hitelszerződéseket 2019-ben, a mikro-, kis- és közepes vállalkozások ugyancsak 14 százalékkal növelték a kölcsöneik mennyiségét. A háztartások hitelállományában pedig – amelyben jelentős szerepet játszott a júliusban elindított babaváró támogatáshoz kapcsolódó kölcsön igénybevétele – 2300 milliárd forintra nőtt az újonnan kihelyezett hitelek mennyisége, ami új történelmi csúcsnak számít – jelentette ki tegnap a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője, a Hitelezési folyamatok című elemzés márciusi kiadványának bemutatóján.
Nagy Tamás szerint a két számjegyű hitelállomány-bővülés nem okoz majd túlfűtöttséget a gazdaságban, inkább a régiós felzárkózáshoz járulhat hozzá. A magyar GDP-arányos vállalati hitelállomány – a visegrádi országokéhoz hasonlóan – nemzetközi összehasonlításban továbbra is alacsony. A hosszú lejáratú hitelek iránti kereslet ugyanakkor erős lehet a következő hat hónapban.
A szakember kiemelte: a háztartások hitelállományának bővülése a tavalyi utolsó negyedévben megközelítette a háromszázmilliárd forintot, így érte el a 17 százalékos éves növekedést. A babaváró támogatáshoz kapcsolódó hitelek nélkül is kilenc százalékot tett volna ki a lakossági hitelállomány bővülése. A babaváró hitelek kibocsátása tavaly a második félévben 470 milliárd forintot tett ki. A terméket jellemzően a magasabb jövedelműek vették igénybe.