Japán orosz magánszemélyeket és cégeket helyezett szankciók alá
Japán megtiltotta több árucikk exportját is Oroszországból.
Japán megtiltotta több árucikk exportját is Oroszországból.

November elsejétől a Széchenyi-kártya-program beruházási típusú hiteltermékei esetén az ügyfelek által fizetendő éves kamat 3,5 százalékra csökkent.

A vállalatok gazdasági várakozásai azonban némileg romlottak az ősz első hónapjában.

A februárban megnyílt és jövő március végéig elérhető pályázaton egy elektromos jármű megvásárlásához akár négymillió forint támogatást kaphatnak a cégek.

Miközben óriási lendületet adhat az MI a gazdaságnak.

Egy héttel ezelőtt derült ki, hogy Romániában emelik a minimálbért.

Összességében a romániai versenyszféra nem jött ki rosszul a koronavírus-járvány éveiből.

A kedvezőtlen konjunkturális viszonyok ellenére tavaly 28,4 százalékra nőtt a beruházási ráta.

Első körben 150 milliárd forint összértékű támogatást nyújtanak a nagyvállalatok energiahatékonyságát növelő beruházásokhoz.

A dokumentum- és adatkezelés módja alapvetően határozza meg, hogy egy vállalat mennyire védett a digitális ostromtól.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyarország migránsmentes ország marad – hangsúlyozta a politikus.

Teljessé vált a német–magyar együttélést bemutató emlékmű.

A kormány számára az emberek megsegítése nem kampánykérdés, hanem alapvető állami feladat.

A magyar kormány kiáll az alacsony adókulcsok mellett.

Iráni elnök szerint egy Ali Hamenei elleni támadás totális háborút jelentene.

Bejelentették az egyezséget.

Csehországnak követnie kell a jó példákat, mint amilyen az Egyesült Államok, Magyarország vagy Lengyelország – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök.

Kugyela Zalán először került be a felnőtt meccskeretbe.

Varga Barnabás és az AEK többi játékosa számára 400 ezer euró is a tét a Panathinaikosz elleni meccsen.

Érmet vehetett át versenyzőnk, aki lemaradt a döntőről. Közben Budapesten történt nagy baj.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.