Csak 3,4 százalékkal maradt el márciusban az építőipar teljesítménye az egy évvel korábbitól – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal tegnap közzétett jelentéséből. A csak szócska használata indokolt, hiszen a veszélyhelyzet március 11-i kihirdetése után iparági beszámolók szerint kis időre szinte megbénult egy-egy építkezés. A jelek azonban azt mutatják, hogy az ágazat hamar alkalmazkodott a kialakult helyzethez, és sorait rendezve szinte ugyanazzal az intenzitással folytatta a munkálatokat, mint azelőtt.
Miközben az épületépítések mértéke éves összevetésben megmaradt, sőt 0,3 százalékkal nőtt, addig az egyéb építmények körében tízszázalékos visszaesés következett be. A márciussal záruló első negyedévben ezzel lényegében a tavalyival megegyező termelési értéket mutatott fel az ágazat – a csökkenés elenyésző, 0,1 százaléka mellett. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) minap ismertetett becslése szerint január 1. és május 10. között mindössze 3-5 százalékos lehet a ágazati termelés mérséklődése.

Fotó: Havran Zoltán
– A koronavírus-járvány hatásai fokozottabban nem érződnek még a márciusi adatokon, a gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései is segítettek, hogy a visszaesés egészen mérsékelt legyen – mondta online sajtótájékoztatóján Boros Anita építésgazdaságért felelős államtitkár. Az innovációs tárca szakpolitikusa kiemelte, hogy az ágazat teljesítménye tavaly márciusban mintegy hetven százalékkal bővült 2018 harmadik hónapjával összevetve, vagyis nagyon magas alaphoz viszonyítjuk az idei termelést. A gazdaságvédelmi akcióterv több pillére, így például a munkahelyek védelme, az új munkahelyek létrehozása és a kiemelt szektorok támogatása is vonatkozik az építőiparra. Boros Anita jelezte, az akcióterv részeként 65 milliárd forintot különítettek el az ágazatnak, elsősorban a kis- és középvállalkozások technológiafejlesztésére és képzési programokra, hogy javuljon a cégek munkahelymegtartó képessége. Ennek részleteit a szakmai szervezetekkel később ismertetik.
Felhalmozás után esés
A fehér falazati termékek és a szálas hőszigetelő anyagok kivételével a hazai építőanyag-gyártás minden területén visszaesés következett be az év első négy hónapjában. Egyedül a tetőcserepek gyártása bővült, összefüggésben a még kedvezményes áfakulccsal épülő, befejezéshez közelítő lakásfejlesztések nagy számával. A Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (Méasz) közlése szerint, míg a legtöbb gyártói részterületen kiugró volt a márciusi forgalom a járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet elején, ezek főként olyan előrehozott felhalmozások voltak, amelyeket határozott visszaesés követett áprilisban.