Egyelőre a panelek lettek olcsóbbak

Gyakorlatilag már júniusban visszazárkózott az áprilisban mélypontra jutó lakáspiac, egy friss jelentés szerint ugyanakkor az árak alig változtak a járvány hatására. Bár a következő hónapok nagy kérdése az lesz, hogy a gazdasági nehézségek mennyire húzódnak el, szakértők egyetértenek abban, hogy a törlesztési moratórium és a gazdaságvédelmi intézkedések védőernyőt jelentenek lakásügyben.

2020. 07. 14. 7:32
null
A befektetőknek az utolsó percig megérte bevásárolni Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Jelentősen befolyásolták a lakáspiacot a járvány okozta társadalmi és gazdasági változások az év első felében – összegzett lapunknak Benedikt Károly, a Duna House (DH) elemzési vezetője, hozzátéve, hogy az áprilisi mélypont után az utóbbi hetekben már rekordszintre ugrott a kereslet. A közvetítőcég második negyedévi barométere szerint ugyanis erős emelkedéssel gyakorlatilag a tavalyi szintre ért a lakáspiac. Becslésük szerint júniusban 11 186 lakás cserélt gazdát, ami csaknem ugyanannyi, mint 2019 hatodik hónapjában, májushoz viszonyítva pedig harmadával több adásvételt jelent. Benedikt Károly megjegyezte: az ügyeletek nagy része valószínűleg a járvány idején elhalasztott adásvételekből tevődött össze.

Az elemzési vezető szerint – legalábbis egyelőre – a járvány nem mozgatta meg jelentősen az árakat. A panelek ára országszerte mérséklődött, a legnagyobb mértékben Budapesten. Ez azonban nem feltétlenül a járványhelyzet következménye, ugyanis a lakótelepi lakások már jóval a koronavírus hazai megjelenése előtt csúcsra értek, áruk régebb óta stagnált. A téglalakások árában a fővárosban szintén látható volt némi korrekció, vidéken ugyanakkor további enyhe drágulás ment végbe. Mindenesetre országszerte nagyobb alkukra nyílt lehetőség, mint a járványhelyzet előtti időkben.

– A jól árazott, keresett ingatlanok az elmúlt egy-két hónapban már a járvány előtti helyzethez hasonlóan könnyen elkeltek – mutatott rá Benedikt Károly, kiemelve, hogy országszerte emelkedett az első lakást vásárlók aránya, közülük került ki Budapesten is minden negyedik vevő. A fővárosban a befektetői kedv is kezdett visszatérni – a vételek harmada befektetési célú volt –, az erősödő folyamatot azonban a rövid távú lakáskiadás korlátozása megtörheti.

A befektetőknek az utolsó percig megérte bevásárolni
Fotó: Teknős Miklós

– Az ingatlanpiaci lassulás már a koronavírus hazai megjelenése előtt érezhető volt, a járványhelyzet leginkább olyan problémákat hozott felszínre, amelyek járulékosan már korábban is jelen voltak – mondta megkeresésünkre Balogh László. Az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a befektetési célú vásárlások piacbefolyásoló szerepét emelte ki. Ugyanis az önkormányzati szigorítások nélkül is tény, hogy az aribnb-ztetett lakások zöme jelenleg üresen áll, hiszen alig-alig fordulnak meg külföldi turisták Budapesten. Ez azt jelenti, hogy ezek a lakások valójában sokkal kevesebbet érnek jelenleg, mint amennyit értek 2019-ben.

Balogh László szerint bár a saját célra vásárlók már jó ideje úgy látják, hogy elszálltak a lakásárak, a befektetőknek a legutóbbi időkig, a magas árak ellenére is megérte beszállni a lakáspiacra. – Az emberek vágyai és fizetőképessége közti olló egyre nagyobbra nyílt az elmúlt időszakban. Emiatt az eladók által elvárt árak nem lesznek fenntarthatók és reálisak – jegyezte meg Balogh László, aki szerint a következő hónapok nagy kérdése a lakáspiac esetében is az lesz, hogy milyen jellegű és mértékű gazdasági károkat szenved el az ország, illetve a lakosság. A szakértő hangsúlyozta: a hiteltörlesztési moratórium és a gazdaságvédelmi intézkedések segítik a piacot, vagyis 2020 nagy eredménye éppen az lenne, ha nem lehet majd szenzációról, árzuhanásról, bedőlésekről beszélni a lakásügyletek esetében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.