Települések önazonossága: messze nem teljes még a lista
Az ingatlanpiaci hatások csak hónapok múlva mérhetők.
Az ingatlanpiaci hatások csak hónapok múlva mérhetők.
Újabb pozitív hatása van a kormány otthonteremtő programjának.
A Pest megyei ingatlanok jelentős hányada megfelel a feltételeknek.
Lehetnek olyanok, akik duplán jól járnak az Otthon start megjelenésével.
A nagyvárosi albérletpiacokra is hatással lehet a program.
A nyár a tájékozódás időszaka.
Lassult Budapesten a drágulás üteme, tart a kiköltözési hullám is.
Ahol sokan nyaralnak, továbbra is lesz kereslet ingatlanra.
Az a gondja, hogy állítólag fideszes a férfi.
Heti gazdasági összefoglaló.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Disznóölő pisztollyal lőtte fejbe kétéves gyerekét.
Nagyobb forgalomra kell számítani az autópályákon, vasúton és a levegőben is.
Kiderült, mi volt a baj oka, de a visszatérés még bizonytalan.
Nem érdemes holnapra kirándulást szervezni.
A vád szerint a hat ember 2018-ban és 2019-ben a biztonsági erők négy tagjának meggyilkolásában vett részt és szabotázsakciókat is tervezett.
Körülbelül 50 ezer fogyasztó maradt áram nélkül
Nagyon örülök, hogy meggyőztük az embereket arról, hogy az ANO mozgalomnak világos elképzelése van országunk jövőjéről – fogalmazott Babis győzelmi beszédében.
Magyarovits Zoltán szerint éveket spórolhatunk, ha nem saját tapasztalatból jövünk rá, mi vezet zsákutcába.
Az író irodalmi hagyatékának számos darabjából álló gyűjteményt vett át a magyar állam nevében New Yorkban Hankó Balázs.
Sztefanosz Evangelou a szünetben be akart menni korábbi csapata, a ZTE öltözőjébe, hogy tiszteletre szólítsa fel a vendégeket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.