Jövő év első felében lezárulhat a mohácsi Duna-híd tervezése, így a kiviteli közbeszerzés sikeres lezárultát követően, és minden szükséges feltétel teljesülése esetén akár másfél-két éven belül megkezdődhet a létesítmény kivitelezése – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón, a Duna-parti városban.
A politikus elmondta: a híd a Dunát Mohácsnál keresztező és az ország nyugati, déli és keleti részén végigfutó M9-es autópálya-hálózat része lesz, és úgy építik meg, hogy négysávos közlekedésre is alkalmas legyen.
Palkovics László beszámolt arról, hogy a létesítmény 1,3 milliárd forintból zajló előkészítése már folyik, ennek eredményeként rendelkezésre áll már az új Duna-híd engedélyezési terve, hamarosan pedig a jogerős környezetvédelmi és építési engedélye is meglesz.

A Pávkovics Gábor (Fidesz-KDNP) alpolgármesternek, a szeptember 27-i időközi önkormányzati választás polgármesterjelöltjének meghívására a városba érkező miniszter felidézte, hogy a kormány a magyar közúthálózat fejlesztése során több célt is megfogalmazott, az elmúlt tíz évben pedig számos eredményt ért el.
Azt mondta, a kabinet folyamatosan azon dolgozott és dolgozik, hogy a nagyvárosok gyorsforgalmi kapcsolatát biztosítsa, a határok ilyen módon való elérését megoldja, és hogy bármelyik településről fél óra alatt elérhetővé váljék egy-egy gyorsforgalmi út.
A fejlesztések folyamatosan zajlottak az elmúlt években és zajlanak jelenleg is: 2020 őszén 23-ból 18 megyeszékhely rendelkezik magas színvonalú bekötéssel a gyorsforgalmi hálózatba, 2025-re pedig minden megyeszékhely elérhető lesz négysávos úton, tízből kilenc magyar pedig fél óra alatt elérhet egy-egy négysávos, a gyorsforgalmi úthálózathoz kapcsolódó utat.
Azt mondta, a kabinet arra is törekszik, hogy az autópályák hálózata sugarassá váljon. Ennek szellemében készült el a komáromi híd, és ennek megfelelően tervezik a Soprontól Zalaegerszegen, Kaposváron, Pécsen, Szegeden és Békéscsabán át Nyíregyházáig vezető M9-es gyorsforgalmi utat, egyben a mohácsi Duna-hidat. Kiemelte: e kapcsolat már nem Budapest tehermentesítése, hanem a fővárosközpontú hálózat oldása, a vidéki nagyvárosok összekötése lesz.