Amint a pandémia rámutatott, érdemes lehet a személyszállító repülőgépek fedélzetét átalakítani áruszállítás céljára, úgy a nagysebességű vonatok is alkalmasak kis tömegű, de értékes árucikkek szállítására. A pályák kiépültek, a járműveket pedig át lehet alakítani cargo felhasználásra. A gyártó állami óriásvállalat,
a CRRC célja az volt, hogy támogassa Kína gyorsan növekvő e-kereskedelmi és logisztikai ágazatát, amely 2019-ben hatvanmilliárd jüan fölé emelkedett.
A cég hatalmas lehetőségeket lát a gyors, pontos és biztonságos vasúti szolgáltatás fejlesztésében úgy, hogy a környezeti szempontokat is figyelembe veszik – olvasható a Railwaygazette.com tudósításában.

Az év elején a gyártó áttervezte a tangshan-i CR400BF szerelvényeket, hogy képesek legyenek áruszállításra, és a koncepciót kiállította az Alibaba Tmall nevű e-kereskedelmi platformja által Wuhanban megrendezett kereskedelmi fesztiválon. A most bemutatott, immár kifejezetten árufuvarozási célra gyártott nagysebességű szerelvényeket 2900 milliméter széles dupla ajtóval látták el az egységes méterű konténerek befogadására, és a raktérbe távirányítású görgős padlót szereltek. A kocsik belsejét két konténersor elhelyezésére tervezték, amelyek automatikusan mozgathatók, a teljes alapterület akár 85 százalékát elfoglalva és maximalizálva a hasznos terhet. Ezek a konténerek persze sokkal kisebbek, mint a tehervonatokon használt szabványos TEU-k, inkább a repülőgépeknél szokásos gondolákat idézik.
A CRRC Tangshan számítógépes foglalási rendszert tervez használni az egyes rakományok optimalizálására mind a súlyelosztás, mind a gyors be- és kirakodás érdekében.
Zhou Zhicheng, a Kínai Logisztikai és Beszerzési Szövetség munkatársa szerint a nagysebességű tehervonatok 600 és 1500 kilométeres távolságot képesek gazdaságosan kiszolgálni. A vonatnak jelentős előnyei vannak, mint például a pontosság, a magas működési gyakoriság, az alacsony szállítási költségek.
A gyártó arra számít, hogy a vonatok 1500 kilométert képesek megtenni kevesebb mint öt óra alatt, és az időjárási viszonyok kevésbé érintik őket, mint a légi vagy közúti szállítást. A prototípust -25 és + 40 Celsius-fok közötti hőmérsékleten való működésre tervezték.
– A nagysebességű tehervonatok alkalmazásának lendítőereje Kína virágzó e-kereskedelmi szektora és gyors urbanizációs üteme – magyarázta Feng Hao, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság munkatársa. – Emellett szeretnék megmutatni a globális vállalatoknak, hogy Kína továbbra is világszínvonalú közlekedési infrastruktúrát épít a külföldi befektetések vonzása érdekében.