Végül 2015-ben a kormány és az MNB együttműködésének köszönhetően sikerült kivezetni a devizaalapú hiteleket, ugyanis az akkori hitelállományt forintalapú hitelekre konvertálták át. Ennek eredményeként az adósok nincsenek többé kitéve az árfolyamváltozás kockázatának, havi törlesztőrészleteik sokkal kiszámíthatóbbá váltak.
Bár az MSZP–SZDSZ-kormányok hibái okozta károk sajnos a mai napig hatással vannak a társadalomra, azonban a Fidesz–KDNP előremutató szabályozása (pl.: a jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató bevezetése) révén a magyar családok nincsenek kitéve egy újabb devizahitel-válságnak.
Sőt több olyan kormányzati döntés is született az elmúlt időszakban, melyek a háborús infláció és válság negatív hatásaitól védik a lakosságot: ilyennek tekinthető a különféle árstopokra vonatkozó szabályok, az olajembargóval szembeni határozott kiállás, a hitelmoratórium vagy a rezsicsökkentés is – írja a közösségi oldalára feltöltött elemzésében az Alapjogokért Központ.
Ezeket az intézkedéseket a balliberális ellenzék több alkalommal támadta.
Gelencsér Ferenc (Momentum-elnök) szerint „a rezsicsökkentés nem létező fogalom”, Jakab Péter (bukott Jobbik-elnök) szerint „a hatósági ár olyan itt, mint halottnak a csók”. Tordai Bence pedig korábban úgy fogalmazott, hogy „rá lehet engedni a tényleges piaci árakat a lakosságra”.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!