Egy év leforgása alatt megduplázódott a villamos energia és a földgáz átlagára a lakossági fogyasztóknak több európai nagyvárosban is – ez derül ki a finn VaasaETT havi adatgyűjtéseinek (ezt Magyarországon a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal közli rendszeresen) összesítéséből.
Miközben például Berlinben 2021 májusában 33,29 eurócentbe került egy kilowattóra, ugyanez 2022 májusában már 42,67 eurócent volt.
Bár a német főváros a tavalyi díjszabásával éllovas volt Európában, azóta hiába drágult mintegy harmadával a kilowattóránkénti átlagár, az idei utolsó tavaszi hónapban már Londonban került a legtöbbe a villamos energia. A brit fővárosban 49,75 eurócentet kellett fizetnie a lakosságnak, ami extrém durva drágulást jelent: egy évvel ezelőtt még csak 26,03 eurócentbe került egy kilowattóra áram. Ez több mint kilencvenszázalékos emelkedés.
Bezzeg Bécs
Még húsba vágóbb drágulás ment végbe Bécsben, ahol éves bázison több mint a kétszeresére nőtt a villamos energia lakossági díja. Míg 2021 májusában 22,31 eurócent volt az egységár, addig most májusban már 47,44. Ugyanez a drámai ütem figyelhető meg Róma esetében is.
Az olasz fővárosban egyetlen év kellett a 220 százalékos árrobbanáshoz, 22,36 eurócentről 49,32-re lőttek ki a kilowattóraárak.
A spanyoloknál mérsékeltebb ez a folyamat, de Madridban is bekövetkezett egy harminc százalék körüli drágulás. Itt 22,44 helyett 32,22 eurócentet kérnek a szolgáltatók egy kilowattóráért.
Északabbra sem fut kedvezőbb pályát a villamos energia ára, Koppenhágában például 48,71 eurócentbe kerül az áram, szemben a tavaly ilyenkor kiszámlázott 31,14-gyel. Dublinban 23,93-ról 33,66-ra szöktek fel az árak. Még a kifejezetten stabilnak mondható svéd díjszabásban is szűk negyvenszázalékos plusz látszik: Stockholmban 18,2 eurócent helyett már 25,26 eurócentet kell fizetni kilowattóránként.
A magyar modell
A közép-európai régiót vizsgálva Prágában 40,14, Pozsonyban 19,03, Bukarestben 16,17, Zágrábban 14,69 eurócentes az aktuális árazás. Ugyanez a sorminta egy évvel ezelőtt 23,96, 16,99, 15,97, 13,58 eurócentet mutatott. Varsóban ugyanakkor némiképp csökkent a villamos energia ára.