Magyar Levente: Hazánk ipari termelése 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit

2022 első, második és harmadik negyedévében nem következett be az a visszaesés, amit sokan vártak az uniós szankciós politika miatt.

Forrás: MTI2022. 11. 04. 19:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország ipari termelése 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és 2022 első, második és harmadik negyedévében nem következett be az a visszaesés, amit sokan vártak az Európai Unió szankciós politikája miatt – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára pénteken Ecseren.

Az MTI beszámolója szerint Magyar Levente a JYSK lakberendezési kiskereskedelmi áruházlánc új, ecseri régiós elosztóközpontjának ünnepélyes megnyitóján kiemelte: az első fél évben a logisztikai ágazat a szolgáltatások exportjának harminc százalékát tette ki, amihez hozzájárulnak az olyan világmárkák magyarországi fejlesztései is, mint a JYSK. Hozzátette, hogy a cég új központja energiatakarékossági szempontból is figyelemreméltó, mivel megépülésével a vállalat évi 4,5 millió kilométer közúti teherfuvarozást spórol meg, ami 3600 tonnával csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást.

A logisztikai központ működését hatezer négyzetméternyi napelem, napkollektorok és hőszivattyúk biztosítják

– mondta.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy

a kormány 3,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a beruházáshoz.

A JYSK korábban azt közölte, hogy kétszázmillió eurós (nyolcvanmilliárd forint) beruházásból épült új, ecseri logisztikai központja régiós szinten is meghatározó része lesz a JYSK európai logisztikájának. A 143 ezer négyzetméteres és 205 ezer paletta áru tárolására képes elosztóközpontba egyelőre hetente negyven kamionnyi áru érkezik, de a szállítmányok száma folyamatosan emelkedik. Jelenleg háromszázféle terméket tárolnak itt, ami nagyjából 15 ezer raklapnyi árut jelent.

A vállalat jelentősebb munkáltatóvá is válik, az elosztóközpont kezdetben háromszáz új munkahelyet teremt, a forgalom bővülésével pedig akár ötszázra is emelkedhet az Ecseren foglalkoztatottak száma, közölték. A JYSK Kereskedelmi Kft. a legutóbbi lezárt pénzügyi évben (2020 szeptemberétől 2021 augusztusáig) az eddigi legmagasabb árbevételét érte el Magyarországon, az 57 milliárd forintos árbevétel 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A 2019–20-as üzleti évben az árbevétel 51,4 milliárd forint volt, 13 százalékkal nőtt a megelőző évhez képest. A nyilvános cégadatbázis szerint a társaság a legutóbbi üzleti évében 8,73 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, míg az azt megelőző üzleti évet 5,86 milliárddal forinttal zárta.

A JYSK-nek jelenleg Magyarországon több mint nyolcszáz munkavállalója van, és 91 üzlettel rendelkezik.

Borítókép: Konténereket rakodnak széles nyomtávú vagonokról keskeny nyomtávú szerelvényre az East–West Intermodális Logisztikai Zrt. vasúti termináljában Fényeslitkén az átadás napján, 2022. október 18-án (Fotó: MTI/Balázs Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.