Új vízerőműveket terveznek a Dunára

Két új dunai vízerőmű építését tervezi Románia és Bulgária, derült ki szófiai kormányzati forrásokból. Az elképzelések szerint az erőműveknek legkésőbb hat éven belül termelniük kellene. A tervezet azonban már csak a szigorú és szövevényes környezetvédelmi előírások miatt is több kérdést vet fel.

Csinta Samu (Sepsiszentgyörgy)
2023. 01. 24. 6:05
Vaskapu Forrás: Facebook/Hidroelectrica
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bolgár források szerint két dunai vízerőmű megépítésére vonatkozó memorandum aláírására készül a bukaresti és a szófiai kormány. A szófiai kabinet által január 17-én közzétett dokumentumot az Economedia.ro gazdasági portál fedezte fel, aszerint a két erőművet a vaskapui energetikai egység mintájára közösen építené fel és használná a két balkáni ország. Az egyik, 840 MW beépített kapacitású erőművet a folyam Turnu Severin és Nikopol közti szakaszán tervezik, a másik, nagyságrendileg hasonló kapacitású erőmű helyszíne a Calarasi és Szilisztra közötti folyamszakasz volna. 

A működésbe helyezés határideje – maximum hat év – azonban annyira valószínűtlenül optimista, hogy a szakemberek szerint irreálisnak is tekinthető. 

Arról egyelőre nincs információ, hogy a két állam miből finanszírozná a sok milliárd eurós beruházásokat.

A Maszol.ro hírportál által megszólaltatott Borbély Károly, a vízerőműveket működtető román állami vállalat, a Hidroelectrica felügyelőbizottsági tagja szerint „sok víz lefolyik még a Dunán, amíg két új vízerőművünk lesz rajta”. Két hasonló kaliberű beruházás megvalósítása ugyanis már csak a szigorú környezetvédelmi előírások miatt is roppant körülményes. 

– A problémák a sokkal kisebb beruházások esetén is akkor kezdődnek, amikor elkészül a megvalósíthatósági tanulmány – magyarázta a Maszolnak Borbély. 

A Hidroelectrica számára ugyanakkor már az is jelentős eredmény lenne, ha sikerülne felújítani és fejleszteni a már meglévő erőműveket. A zászlóshajó változatlanul a Románia villanyáram-termelésének körülbelül 15 százalékát biztosító vaskapui vízerőmű. Az egységet 1972 májusában adták át, bár Románia és Jugoszlávia már 1956-ban megegyezett az objektum közös létrehozásáról, az erről szóló szerződést pedig 1963 novemberében megkötötték. A közel nyolc éven át tartó munkálatokon mintegy tízezer ember dolgozott. Nyolcvan kilométerrel lejjebb szintén román–jugoszláv együttműködésben 1984-ben átadták a Vaskapu II. elnevezésű erőművet is, ezzel az 1167 MW-os erőmű az ország második legnagyobb villanyáramot termelő egysége az 1500 MW beépített kapacitású cernavodai atomerőmű után. Egy átlagos vízhozamú évben a létesítmény 5,241 millió MWh energiát termel Romániának.

A prioritáslista élén álló vidrarui vízerőmű korszerűsítésének ötödszörre fut neki a Hidroelectrica, amely december 17-én hirdette meg a közbeszerzési eljárást, és január 25-ig várják az ajánlatokat. A tervezett fejlesztéssel az összesen 209 erőművet üzemeltető, 6482 MW beépített kapacitással rendelkező Hidroelectrica a Déli-Kárpátok déli oldalán, Arges megye területén található Vidraru négy áramfejlesztő turbináját szeretné egyenként 55 MW-ról 58,8 MW-ra növelni. A munkálatokra eddig négy sikertelen tendert írtak ki, ami elsősorban arra vezethető vissza, hogy már nemigen vannak olyan román cégek, amelyek alkalmasak lennének jelentősebb beavatkozások elvégzésére a vízerőműveknél. A tender ugyan nemzetközi, ám a technológiailag jóval előrébb tartó külföldi cégek nem nagyon tudnak olyan műszaki megoldásokat kínálni, amilyenek a romániai vízerőműveknél szükségesek.

Borítókép: A vaskapui vízerőmű létesítményét 1972 májusában adták át (Forrás: Facebook/Hidroelectrica)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.