Eljött az inflációs fordulat, lassul az árnyomás

Februárban a fogyasztói árak átlagosan 25,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy esztendőben a háztartási energia és az élelmiszerek ellenértéke emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal nőttek – írja a Világgazdaság.

Magyar Nemzet
2023. 03. 08. 9:48
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Másfél év után először nem emelkedett tovább az inflációs dinamika, febrárban ugyanis a Világgazdaság elemzői konszenzusának megfelelően 25,4 százalékkal nőttek a fogyasztó árak, ezzel tehát januárban tetőzött a drágulás Magyarországon. Az árnyomás lassulására utal, hogy a havi bázisú maginflációs mutató 1,1 százalékkal nőtt; utoljára 2021-ben láttunk ilyen alacsony értéket – olvasható a Világgazdaság cikkében.

Ahogy az elmúlt hónapokban, úgy ezúttal is a háztartási energia és az élelmiszerek ellenértéke emelkedett a leginkább.  Az élelmiszerek ára 43,3 százalékkal emelkedett (az előző hónapban még 44 százalékkal), ezen belül leginkább a tojás (79,2), a tejtermékek (76,2), a vaj és a vajkrém (75,1), a sajt (72,1), a kenyér (71,1), az édesipari lisztesáru (68,6), a száraztészta (57,3), a tej (53,7) és a péksütemények (51,9) drágultak. A termékcsoporton belül a liszt (9,8) és az étolaj (3,4) ára nőtt a legkisebb mértékben. 

A háztartási energia 49 százalékkal drágult. Ezen belül a vezetékes gáz ára 78,4, a tűzifáé 59,5, a palackos gázé 52, az elektromos energiáé 27,6 százalékkal nőtt. 

A tartós fogyasztási cikkekért 12,6, ezen belül az új személygépkocsikért 23,9, a fűtő- és főzőberendezésekért 20,2, a konyha- és egyéb bútorokért 19,6, a szobabútorokért 17,8 százalékkal kellett többet fizetni. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 18,8, ezen belül a szeszes italok 25,6 százalékkal drágultak. Az állateledelek ára 55,5, a mosó- és tisztítószereké 33,4, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 28,5, a testápolási cikkeké 28,2 százalékkal lett magasabb. A járműüzemanyagok 30,3 százalékkal drágultak. A szolgáltatások díja 11,6 százalékkal emelkedett, ezen belül a taxi 33,2, az autópályadíj, a gépkocsikölcsönzés, a parkolás 27,7, a sport- és múzeumi belépők 27,1, a járműjavítás és -karbantartás 24,7, a belföldi üdülés 23,8, a lakásjavítás és -karbantartás 22 százalékkal került többe – derül ki a KSH adataiból.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Mirkó István)
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.