Mutatjuk, mekkorát nőtt a kötelező biztosítás és a casco átlagos összege

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja március elején 52 322 forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 48 088 forinttal a Netrisk Kgfb-indexe szerint. Ezzel párhuzamosan az átlagos cascodíj pedig 42 százalékkal 136 ezer forintra emelkedett. A Magyarországon legnépszerűbb márkák esetében 9–392 ezer forint között szóródnak a kgfb-díjak.

Magyar Nemzet
2023. 03. 31. 11:12
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Korábban soha nem látott szintre emelkedett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja: a NetriskKgfb-index szerint ugyanis március elején ez 52 322 forint volt, ami 8,8 százalékos emelkedésnek felel meg éves szinten, 2021-hez képest pedig 27 százalékos növekedést jelent.

– Az autóbiztosítások, ezen belül a kötelező felelősség- és cascobiztosítások díját nagyban meghatározza az új és a használt autók, valamint az alkatrészek árának alakulása. A pandémia eredményeként pedig komoly problémák léptek fel az ellátási láncokban, így az autógyártók nem tudták kiszolgálni a keresletet. Ez felfelé hajtotta az árakat. Az alapanyagok, az energia, az alkatrészek árának emelkedése szintén megjelenik a biztosítási díjakban. Emellett az euró forinthoz mért árfolyama is befolyásolja az autóárakat – mondta Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója. A szakember utalt arra is, hogy a hivatalos adatok szerint 2019 februárja óta évente 3,7-23,9 százalékkal nőtt az új autók ára Magyarországon.

Az idei év első két hónapjában a Netrisknél 82 ezer, míg 2019 azonos időszakában 66 ezer új kötelező felelősségbiztosítást kötöttek. Az átlagdíjak ugyanezen időszakban 52 ezer forintot tettek ki, ez 27 százalékkal haladja meg a négy évvel korábbi szintet. A cascobiztosítások díja szintén emelkedett 2019-hez képest, az idei átlagdíj 136 ezer forint, ami 42 százalékos emelkedésnek felel meg.

A Netrisk adataiból kiderül az is, hogy a magyarországi személyautó-állomány és az újautó-eladások alapján legnépszerűbb autómárkák közül a Suzukiknál, Toyotáknál, Daciáknál, Opeleknél, Fordoknál 9–392 ezer forint között szóródtak az idei kötelező biztosítási díjak a magánszemélyek esetében, az átlag pedig 38 400–48 800 forint volt márkától függően.

Besnyő Márton hozzátette: az átlagos díjak emelkedése miatt fontos, hogy az autósok a szerződéskötés előtt megnézzék a kínálatot, mert a biztosítók eltérő árazási politikája miatt ugyanarra az autóra jelentős eltérések lehetnek a kötelező- és a cascoajánlatok között.

 

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Police.hu)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.