Nagy Márton: Jó úton haladunk az infláció letörésében

Ahogy a kormányzat előzetesen jelezte, januárban tetőzött az infláció, februárban pedig már elindult a mérséklődés – mondta a Világgazdaságnak a gazdaságfejlesztési miniszter. Nagy Márton szerint mindez a következő hónapokban folytatódik, sőt az infláció csökkenésének üteme egyre gyorsabbá válik.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI, VG.hu2023. 03. 14. 16:21
Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Vg.hu-n kedden megjelent interjúban a miniszter kiemelte: a szankciós infláció letörése és a negatív gazdasági hatások ellensúlyozására már húsz intézkedést hoztak, amelyek egyaránt védik a munkahelyeket, segítik a családokat és a gazdaságot is. Azt mondta, az infláció főként kínálati tényezőkből fakad, ezért elsőként ezeket kell kezelni.

Jó úton haladunk, a várakozásaink beigazolódtak, ahogy a kormányzat előzetesen jelezte, januárban tetőzött az infláció, februárban pedig már elindult egy mérséklődés 

fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy év végére az infláció üteme kilenc százalék körüli szintre szorulhat vissza.

Az élelmiszer-infláció már korábban, 2022 decemberében tetőzött, azóta pedig folyamatosan mérséklődik. Nagy Márton szerint az infláció letörését elsősorban az energiaárak csökkenése, az árfolyam stabilizálódása, valamint főképp az élelmiszereknél megfigyelhető túltermelési folyamatok segítik.

Szerinte a kormányzat célzott intézkedései hatékonyak. Hangsúlyozta, hogy az infláció elleni küzdelemben nagy segítség a Gazdasági Versenyhivatal fellépése is, amely az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok árazási gyakorlatát vizsgálja.

Erre a leginkább látható, mindenki számára a mindennapokban is közvetlenül érezhető példa, hogy az elmúlt hetekben az áruházláncok sorozatosan jelentik be a különböző termékek árának csökkentését, köztük a Lidl, az Aldi, a SPAR és a CBA is – ismertette.

Hangsúlyozom, hogy a kormány továbbra is elkötelezett abban, hogy a szankciós inflációt letörje és egy számjegyűre szorítsa vissza az év végéig. A csökkenő infláció ráadásul megnyithatja a lehetőségét a jegybanki és piaci kamatok csökkentésének is

– összegezte Nagy Márton a VG-nek.

Borítókép: Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.