Bajban lehet a magyarok kedvenc élelmiszerboltja? A versenyhivatalnak nagyon nem tetszett az egyik húzásuk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.-vel szemben, mert a cég a reklámkampányaiban vélhetően megtévesztő módon állította, hogy a „Lidl a legolcsóbb élelmiszerlánc” – közölte a GVH az MTI-vel hétfőn. A Lidl azt közölte, hogy a fogyasztókat a jogszabályoknak megfelelően tájékoztatta.

magyar nemzet
Forrás: MTI2023. 07. 10. 14:15
London, 2022. augusztus 17. Bevásárlókocsi egy londoni ABC-áruházban 2022. augusztus 17-én. Nagy-Britanniában az infláció elérte a 10,1 százalékot, az utóbbi 40 év legmagasabb szintjét. A brit jegybank recesszióra figyelmeztet, miközben a megélhetési költségek, azon belül elsõsorban az élelmiszerárak emelkedése felfelé hajtja az inflációt, és az a Bank of England elõrejelzése szerint az év végére 13 százalékra nõ az országban. MTI/EPA/Andy Rain Fotó: Andy Rain
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A versenhyatóság közleményében kiemelte, hogy az általa működtetett árfigyelő pontosan megmutatja, hogy az egyes termékkategóriákban, az adott napon mely kiskereskedelmi láncok kínálják a legkedvezőbb árakat.

A tájékoztatás szerint a versenyhivatal észlelte, hogy a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. a 2023. február 13-tól alkalmazott kereskedelmi kommunikációjában „A Lidl a legolcsóbb élelmiszerlánc” állítást tette, amely szlogen az átlagfogyasztó számára azt sugallhatja, hogy a cég termékkínálata minden egyes többi magyarországi áruházlánchoz képest ténylegesen a legolcsóbb, és amely állítás vélhetően valótlan tartalmú. Továbbá a kereskedelmi kommunikációban megjelölt, a Pénzcentrum által végzett nem reprezentatív felmérés valószínűsíthetően nem alkalmas az eljárás alá vont vállalkozás piacelsőségi állításának objektív, tényszerű igazolására.

Mindezek alapján a nemzeti versenyhatóság a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyeleti eljárást indított a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.-vel szemben. A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. 

Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul.

A hatóság által működtetett arfigyelo.gvh.hu honlapon jelenleg hat kiskereskedelmi lánc mintegy 1200 boltjában, több mint 60 termékcsoport árai között kereshetnek a felhasználók. Az árfigyelő segítségével bárki könnyedén összehasonlíthatja a termékek árait a különböző kiskereskedőknél – írták.

A Lidl Magyarország a GVH közleményére reagálva hangsúlyozta, hogy mindenben együttműködik a hatósággal és a témában releváns kért információkat teljes körűen rendelkezésre bocsátja. A társaság arról tájékoztatott, hogy a pénzcentrum.hu és a Debreceni Egyetem közös kutatására alapozta reklámkampányát. A két hónapon át tartó felmérés során megkérdezett több mint 17 ezer fogyasztó rangsorolta a kutatásban szereplő üzletláncokat, aszerint, hogy melyikben lehet a legkedvezőbb áron bevásárolni a termékkategóriák meghatározása nélkül.

A vállalat álláspontja szerint a fogyasztókat a jogszabályoknak megfelelően tájékoztatta mind a Lidltől függetlenül végzett kutatásról, mind pedig a reklámállítás jellegéről.

Borítókép: illusztráció (MTI/EPA/Andy Rain)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.