Jó évet zárt tavaly a Wolt, ezért most összefoglalták a tavalyi legérdekesebb rendeléseiket, hogy megszínezzék a csütörtöki szürke eget. Ebből például kiderül, hogy a sajtburger a legnépszerűbb gyorséttermi étel Magyarországon a futárcég 2023-at összegző statisztikái szerint, ugyanis ebből a termékből vittek a legtöbbet házhoz, nagyjából ötszázezer darabot – írja a Világgazdaság.
Bizarr dolgok kerülnek a vásárlói kosárba, miután éjfélt üt az óra
Kiderült az is, hogy melyik a legnépszerűbb gyorséttermi étel.

A népszerű ételek közé tartoznak még a pizzák, tészták, a kebabok és a magyaros fogások. Egyetlen magyar város van, ahol nem a sajtburger a kedvenc gyorséttermi étel. Debrecenben a tortilla, illetve a gyros volt a sláger.
További Gazdaság híreink
Kiderült az, hogy éjfél után mi kerül a kosárba. Az összefoglaló szerint a jég, az alkohol és az óvszer a legnépszerűbb termékek. A Wolt Marketen este 9 és 11 között leggyakrabban 2 kilogrammos kiszerelésű jeget és mikroelemet vesznek, ami pedig az italokat illeti, elsősorban a sörök népszerűek, míg borból a száraz rozé fogyott a leginkább.
További Gazdaság híreink
Éjfél után aztán nagyot fordul a világ, az alkohol mellett a szexuális segédeszközök, főleg az óvszerek lesznek rendkívül népszerűek. Különösen igaz ez Valentin-napon, amikor az átlagos napokra jellemzőnél háromszor több ilyen terméket rendeltek a felhasználók – emelték ki.
További Gazdaság híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Az állami alkalmazottak is számíthatnak plusz lakhatási segítségre
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette gazdasági kilátásokat.

Lakáshitel: kedvezményes hitelekkel rukkoltak elő a bankok az állami támogatások farvizén
Ha államilag támogatott lakáshitelt igényel valaki, akkor a mellé felvett piaci lakáshitelre jelentős kamatkedvezményt kap.

Rekordot dönthet a nyári szezon!
Új csúcson a vendégéjszakák és bevételek a hazai turizmusban.

Strandokat és fagyizókat ellenőriztek: még rovarmaradványokat is találtak az edényekben
Súlyos szabálytalanságok miatt tizenegy vendéglátóhely működését ideiglenesen felfüggesztették.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk