Sokkoló elképzeléseik vannak a magyaroknak a takarításról
Az emberek mintegy 5 százaléka még a havi egy takarítást is túlzásnak tartja.
Az emberek mintegy 5 százaléka még a havi egy takarítást is túlzásnak tartja.

Számos megfigyelés és szokás kapcsolódik ezekhez a napokhoz.

Honnan ered az ünnep? Milyen pünkösdi népszokások éltek régen és milyenek vannak ma?

A Fidesz pártigazgatója elárulta, mivel kopogtat.

Számos szokás és hiedelem kötődik hozzá.

Balatoni Monika volt a Kultúrnemzet podcastjának vendége.

Kiderült az is, hogy melyik a legnépszerűbb gyorséttermi étel.

Egyre több vendéglátóhely és romkocsma szolgál ki tinédzsereket is.

A fenyőfa állításának szokása előtt Európa-szerte a termőág jelentette a karácsonyi díszítést.

Csak nehogy többeknek is vonzóvá váljon az új szokás.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A sofőrnek még a zoknijában is drogot találtak.

Az egyenruhásoknak köszönheti az életét, kétszer is.

Új kampuszok és sportkomplexum kialakítása, valamint nagy számú épületrekonstrukció is a Budapesten megvalósított kormányzati oktatási fejlesztések között.

Hajmeresztő, amit műveltek!

Mark Rutte szerint az EU-nak az Egyesült Államokkal együtt, nem pedig attól függetlenül kell erősítenie védelmét.

A floridai találkozó nyilvános lesz.

A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

Kövesse velünk a Liverpool–Wolves Premier League mérkőzés legfontosabb történéseit!

“It is absurd that people with no scientific achievements criticize world-renowned scientists,” Minister Balazs Hanko told our newspaper in an interview.

Szilveszterre megerősített szolgálattal készül az OMSZ, annál is inkább, mert pénteken az ünnepi időszak első petárdabalesete is megtörtént.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.