Csonka-Takács Eszter néprajzkutató, a szentendrei skanzen Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának vezetője a pünkösd hátteréről beszélt a Mediaworks podcastjében. Mint elmondta, régen minden ünnepnek inkább közösségi jellege volt, így a pünkösd mellett a karácsonynak és a húsvétnak is, amelyek szintén nem kifejezetten családi ünnepek voltak. Ehelyett a közösség volt a középpontban, az emberek eljártak egymáshoz, együtt ünnepeltek. Pünkösd az egyház születésnapja is, ekkor a keresztények a húsvéti misztérium kiteljesedését, a Szentlélek kiáradását ünneplik, amikor Jézus tanítványai megteltek a Szentlélekkel – mondta a néprajzkutató.
A pünkösd időpontja függ a húsvététól, hiszen ötven nappal utána tartjuk, a neve is a pentekosztesz görög szóból ered, ami azt jelenti: ötvenedik.
Tehát a húsvéthoz hasonlóan mozgóünnepről beszélünk. Az alapvető egyházi háttér mellett a pünkösdhöz rengeteg népszokás is fűződik. Nagyon ősi hagyomány, hogy ilyenkor virággal és zölddel díszítették fel a házakat, például reggel kitűzték a kapuba a pünkösdi rózsát vagy bodzaágat, mert úgy gondolták, hogy rontáselhárító hatása van. De ugyanígy megjelent a zöld ág a hajókon, illetve a hajómalmokon is.
Bár ezek a szokások mára kikoptak, de például nagyon sokan ismerik a Bújj, bújj, zöld ág című bújócskás gyerekjátékot, amely kifejezetten tavaszköszöntő, nyárköszöntő szokás: elindultak a kislányok a falu elején, zöld ággal a kezükben és végigjárták ezzel az énekkel a települést.
Mint Csonka-Takács Eszter elmondta, a népszokásokat ma már inkább szervezik: kulturális program lett belőlük, a pünkösdölés, zöldágazás ma már inkább megrendezett.
Ezzel együtt vannak olyan közösségek, ahol még valóban élő hagyományként van jelen például a templom zöld ággal való díszítése, tehát elvétve, de még van ilyen örökségünk. Érdekesség, hogy a szokásokat nagyon sok esetben a néptánccsoportok viszik tovább.
Szokás a májusfaállítás is, amelynek időpontja sok helyen pünkösd, máshol viszont épp ilyenkor bontják le.
Pünkösd a májusfa „kitáncolásának” ideje is, ami szintén alkalom arra, hogy a fiatalok összejöjjenek, ilyenkor kint vannak a szabadban, mulatnak, táncolnak, különböző ügyességi feladatokat kell végrehajtaniuk: lehozni a májusfa tetejéről a bort vagy perecet. Volt, ahol nem is májusfát állítottak, hanem vámkereket: egy hatalmas rúdra egy kocsikereket raktak fel, amelyet a lányok előtte feldíszítettek szalagokkal, lógattak rá perecet, bort. A legényeknek utána fel kellett mászniuk rá és megszerezni. Ha ügyesek voltak és lehozták, a lányoknak ezért jelképesen vámot kellett fizetniük nekik, utána pedig közösen elmentek a vendéglőbe, kocsmába, és elmulatták. De ezt sem úgy kell elképzelni, mint ma, hanem táncoltak, zenéltek, énekeltek, együtt voltak. A fiataloknak ez a közösségi együttlét alkalmas volt a párválasztásra, ismerkedésre.
Nagyon régi hagyomány a pünkösdi király választása is, amely összefügg a legényavatás rítusával, ahol szintén meg kellett felelni bizonyos erőpróbáknak. Ez legtöbbször a lovaglás volt – amely bizonyos nézetek szerint a huszárhagyományból jött –, és az a legény, aki a legjobban megfelelt az próbáknak, a legügyesebb, leggyorsabb volt, őt nevezték ki pünkösdi királynak, ő lett az első legény. Egy kistelepülésen ennek nagy jelentősége volt, mai szavakkal élve ő volt ott a „főnök” egy évig.
A régi hagyomány szerint ugyanis a pünkösdi királyság egy évig tartott, nem csak egy napig, hiszen a legények között ő volt a vezető, tehát társadalmi funkciója is volt. A pünkösdi királyt mindenhová meghívták, minden mulatságba, bálba, lakodalomba, a kocsmában fizetett neki a közösség, ő mindig ingyen ihatott egész évben.
Bizonyos vidékeken a fiatalok pünkösdi királyt és királynét is választottak, akik egy lakodalmi menet jellegű felvonulás élén mentek végig a falun, házról házra köszöntve az embereket, rítusénekeikkel elhozva a tavaszt, a jó időt, a bő termést. Ezért adományt kaptak, legtöbbször ételt, amit este közösen valahol elfogyasztottak, ennek szintén közösségszervező funkciója volt a fiatalok között, miközben az ünnepnek is megadták a módját, és megemlékeztek róla. Az igazi pünkösdi mulatságok hétfőn kezdődtek, amikor az emberek kijöttek a templomból, ahonnan nem hazamentek, hanem ünnepelni: játszottak, táncoltak, együtt voltak, megélték a közösségi élményt.
A fiatalok találkozására egy másik népszokás a szeremlei pünkösdi ladikázás volt, amely mára szintén kikopott, de fesztivál keretében próbálják visszahozni. A szokás lényege az volt, hogy a Duna mellett fekvő Szeremle legényei díszes evezőt faragtak a kiszemelt leánynak, amit szerelmi ajándékként átadtak, jelezve a komoly szándékot. Ha a lány elfogadta, viszonozta, s pünkösdkor csónakba ültek és ladikáztak kettesben a Dunán a díszes evezővel.
Az egyik legismertebb pünkösdi hagyomány a Kárpát-medencében a csíksomlyói búcsú.
Csíksomlyó Európa-szerte nagyon ismert zarándokhely, az ott található gyönyörű Mária-szobornak csodát tulajdonítanak, ha valaki hozzáér, gyógyulást hoz neki, segíti az életét. A pünkösdkor tartott búcsúra pedig rengetegen jönnek, sokan gyalog: hetekkel korábban elindulnak és végigzarándokolnak az úton, hogy odaérjenek a napfelkeltére, ahol mint mondják, megjelenik Mária a fényben, ami csodálatos élmény.
