Az elkövető kézre kerítése érdekében a tartomány bűnügyi hivatala politikai indíttatású bűncselekményekben illetékes osztálya jelenleg kiértékeli a tömegközlekedési vállalat által rögzített videofelvételeket.

A 44 éves Mashhadani, aki egyben a Német–Arab Tanács főtitkára is, azt közölte, hogy az incidens péntek délelőtt történt a kerületi polgármesteri hivatal előtti metróállomásnál. Mint mondta, a peronon hátulról meglökte és halálosan megfenyegette egy ismeretlen.
Mashhadani az iszlamista hálózatok bírálójának és az arab–izraeli kapcsolatok pártfogójának számít. Szerinte a támadás oka éppen erre vezethető vissza.
Fenyegetésként tekintenek rám
– húzta alá a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva. Hozzátette, nem ez volt az első támadás ellene.
Az iskola igazgatója nemrég közzétette a berlini német–arab Ibn-Khaldun-Iskola, a Német–Arab Tanács valamint az ezt támogató németországi arab, kurd és zsidó szervezetek közös szolidaritási nyilatkozatát. Berlin polgármestere, Kai Wegner megdöbbenését fejezte ki a történtek miatt, és az X-en gyáva tettnek minősítette a támadást.
Borítókép: Állítólag nem ez volt az első eset, hogy Hudhaifa Al-Mashhadanit megtámadták (Fotó: AFP)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Mark Rutte szerint az EU-nak az Egyesült Államokkal együtt, nem pedig attól függetlenül kell erősítenie védelmét.

A floridai találkozó nyilvános lesz.

A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán tett közzé bejegyzésében kiemelte: csak Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP tudja és akarja megvédeni Magyarországot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!