A megkérdezettek 5 százaléka azt mondta, nem különösebben fontos számára, hogy mennyire tiszta a lakása, kevesebb mint egy százalékuk pedig egyáltalán nem tulajdonít ennek jelentőséget. A válaszolók közel háromnegyede viszont azt jelezte, hogy fontos a rendezett és higiénikus otthon, bár ez nem jelenti azt, hogy minden nap makulátlan állapotban tartják. A válaszadók ötödének nagyon fontos lakása tisztasága és mindig odafigyel erre.
Sokkoló elképzeléseik vannak a magyaroknak a takarításról
A magyarok több mint 80 százaléka hetente legalább egyszer takarítja lakását, ezen belül 40 százalékuk egy héten többször is, míg 17 százalékuk naponta – derül ki a Kärcher megbízásából készült felméréséből, amely kimutatta azt is, hogy az emberek mintegy 5 százaléka még a havi egy takarítást is túlzásnak tartja.

A Tisztaság körkép 2025 kutatásból az is kiderült, hogy a takarításhoz való hozzáállásban és a feladatok megosztásában jelentős különbségek vannak a nők és a férfiak között, és a nők közül még mindig nagyon sokan úgy látják, hogy magukra maradnak a takarítás feladatával. A mindkét nem véleményét tartalmazó összesítés szerint minimális az eltérés azok aránya között, akik egyedül (29,5 százalék) végzik el ezt a feladatot, illetve azok között, akik párjukkal tartják tisztán otthonukat (27,1 százalék).
További Belföld híreink
Ugyanakkor a nők 40 százaléka jelezte azt, hogy egyedül rá hárul a takarítás feladata, míg a férfiak estében 18 százalék volt az ezt válaszolók aránya. Még nagyobb a különbség a közös takarítás megítélésében. A férfiak 42 százaléka ítéli meg úgy, hogy párjával közösen végzi ezt a házimunkát, a nők közül ugyanakkor csak 13 százalék jelezte ezt. Azok aránya, akik főleg maguk végzik a takarítást, amihez néha kapnak segítséget, 21 százalék. A válaszadók 14 százaléka jelezte azt, hogy az egész család kiveszi a részét ennek a feladatnak az ellátásából.
A válaszadók valamivel kevesebb mint harmada hetente 1-2 órát tölt otthona tisztán tartásával. A megkérdezettek negyede hetente 2-4 órát szán erre, 12 százalékuk pedig 4-6 órát. Viszonylag sokan vannak – közel 16 százalék –, akik 1 óránál is kevesebbet takarítanak.
További Belföld híreink
A hetente takarítással töltött idő eltérő a nők és a férfiak között. Míg a nők 7,5 százaléka közölte, hogy hetente kevesebb mint egy órát tölt ezzel, férfiaknál már közel 25 százalék volt ez az arány. A nőknél a legtöbben, 32,7 százalékuk, heti 2-4 órát takarít, a férfiaknál viszont az 1-2 óra volt a leggyakoribb válasz (37 százalék). A válaszok alapján a nők 4,5 százaléka hetente 8 óránál is többet szán a takarításra, a férfiaknak azonban csak az 1,2 százaléka.
A magyarok 70,3 százaléka higiéniai okok miatt tartja fontosnak a takarítást, mintegy 50 százalékuk azért is takarít, mert mentálisan megnyugtatja, hogy tiszta otthonban él. A válaszadók több mint harmada azért, mert zavarja a rendetlenség, az emberek negyede viszont csak akkor érzi szükségét a takarításnak, ha már túlságosan nagy a felfordulás. Sokan a barátok vagy családtagok vendégül látása miatt takarítanak (22,8 százalék), míg több mint 21 százalékuk azért, mert a tiszta környezet segít a koncentrálásban és a produktivitásban.
További Belföld híreink
A válaszadók egyharmada szerint a konyha, negyedük számára pedig a fürdőszoba tisztán tartása jelenti a legkomolyabb feladatot. A megkérdezettek ötöde viszont azt jelezte, hogy egyik helyiség takarítása sem jelent kihívást számára.
A kutatást az innovatív takarítóeszközeiről ismert Kärcher megbízásából a Momentor Kft. végezte 2025 tavaszán, a mintanagyság 1000 fő volt, az eredmények reprezentatívak az ország 18–69 év közötti lakosságára nem, korcsoport, iskolai végzettség, településtípus és régió tekintetében.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Györfi Pál szerint különösen veszélyes szilveszter közeleg, de jó hírt is közölt
Szilveszterre megerősített szolgálattal készül az OMSZ, annál is inkább, mert pénteken az ünnepi időszak első petárdabalesete is megtörtént.

„A segítséget oda visszük, ahol a legnagyobb szükség van rá” – Kárpátalján segít a Fidelitas Angyalszárny
A Fidelitas fiataljai kézzelfogható segítséget visznek a határon túlra.

Szentkirályi Alexandra: Mi, nők, nem kérünk Magyar Péterből!
Magyar Péter alaposan kihúzta a gyufát. A Női DPK alapító tagja szembesítette a hazugságaival.

Orbán Viktor: A Jóisten békességre teremtette az embereket, nem háborúra + videó
A miniszterelnök köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a háborúellenes gyűléseken.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Györfi Pál szerint különösen veszélyes szilveszter közeleg, de jó hírt is közölt
Szilveszterre megerősített szolgálattal készül az OMSZ, annál is inkább, mert pénteken az ünnepi időszak első petárdabalesete is megtörtént.

„A segítséget oda visszük, ahol a legnagyobb szükség van rá” – Kárpátalján segít a Fidelitas Angyalszárny
A Fidelitas fiataljai kézzelfogható segítséget visznek a határon túlra.

Szentkirályi Alexandra: Mi, nők, nem kérünk Magyar Péterből!
Magyar Péter alaposan kihúzta a gyufát. A Női DPK alapító tagja szembesítette a hazugságaival.

Orbán Viktor: A Jóisten békességre teremtette az embereket, nem háborúra + videó
A miniszterelnök köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a háborúellenes gyűléseken.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!