A végrendeletében Giorgio Armani arra utasította örököseit, hogy fokozatosan adják el az 50 évvel ezelőtt létrehozott divatmárkáját, vagy kérjék a tőzsdei bevezetést – áll a végrendeletben, amit a Reuters szerzett meg. Mindez elég meglepő fordulat egy olyan cég számára, amely mindig védte a függetlenségét és az olasz gyökereit. A végakarat alapján úgy tűnik, Armani végül feladta a korábbi „magányos farkas” filozófiáját, hogy a vállalat túlélje a tulajdonost.
Különös ellentmondásra bukkantak Giorgio Armani végrendeletében
Érdekes.

A végrendeletben egészen pontosan az áll, hogy az örökösöknek 18 hónapon belül el kell adniuk az olasz divatház kezdeti 15 százalékos részesedését, majd később további 30–54,9 százalékos részesedést kell átruházniuk ugyanarra a vevőre Armani halála után három-öt évvel. A vásárlásnál elsőbbséget élvez az LVMH – ez a világ legnagyobb luxuskonszernje, ide tartozik például a Louis Vuitton, a Moët & Chandon, vagy éppen a Hennessy – a L'Oreal, vagy az EssilorLuxottica.
Megjegyzik, ez elég komoly fordulatot az Armani eddigi filozófiájához képest, hiszen korábban a tulajdonos évtizedekig elutasította, hogy feladja a vállalat feletti teljes kontrollt, ahogy azt sem akarta, hogy tőzsdére menjen a cég. Olyannyira nem, hogy részesedéseket sem volt hajlandó eladni külső befektetőknek. A végrendelet alapján arra következtetnek, hogy Armani a halála előtt arra jutott, hogy a vállalat akkor maradhat fenn, ha csatlakozik egy luxuskonszernhez, vagy tőkeinjekciót kap.
További Gazdaság híreink
Arról már a Corriere della Sera számolt be, hogy Armani vagyona 11 és 13 milliárd euró között lehetett, a lap részletesen leírja, hogy a L'Immobiliare SRL nevű társaság csaknem 300 millió euró értékben birtokol ingatlanokat. A végrendelet értelmében ennek a 75 százalékos tulajdonjoga Armani nővéréhez és két unokatestvéréhez kerül. A haszonélvezeti jog azonban Leo Dell'Orcóé lesz, ő volt Giorgio Armani élettársa és egyben a jobbkeze.
Armaninak volt egy 101 szobás palotája is, a Via Borgonuovó-i palota, amely nagyjából 75 millió eurót ér, és amelyre 50-50 százalékban szereztek haszonélvezeti jogot, fele-fele arányban az élettársával. A 101 szobás palotának haszonélvezeti joga most a volt élettársára száll. Azt azonban kikötötte, hogy minden maradjon a helyén, kivétel ez alól egy Matisse-festmény és egy Man Ray-fotó.
Giorgio Armani olasz divattervezőt és milliárdos márkatulajdonost 91 éves korában érte a halál, szeptember 4-én. A tervezőt sok szempontból úttörőnek tartották.
További Gazdaság híreink
A nőknek Chanelhez hasonlóan erőteljes, magabiztos ruhákat tervezett, amelyek hozzájárultak a dolgozó nők 1980-as évekbeli társadalmi forradalmához. Ezzel szemben a férfidivatot lazította, a hagyományos szabászatot olyan módon dekonstruálta, amely hatással volt a világ szinte minden öltönyének elkészítésére – fogalmazott róla a halála előtti hétvégén a Financial Times.
Armani ars poeticáját többször is, többféleképpen is megfogalmazta. Egyik az alábbi:
Az elegancia nem azt jelenti, hogy észrevesznek, hanem azt, hogy emlékeznek rád.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
IMF-tárgyalások: hatalmas lyuk tátong Ukrajna költségvetésében
Kijevnek további több milliárd dolláros pénzügyi támogatásra lehet szüksége évente a nyugati szövetségesektől.

Olyanok a forint kilátásai, amiről álmodni sem mertünk
A forint mellett a magyar államkötvényekre is pozitívan tekintenek a tengerentúli bankárok.

Aki az M5-ös autópályán utazik, erre mindenképp figyeljen!
Alkalmanként teljes pályazár lép életbe.

A társasági adó alacsony kulcsa versenyképességi tényező is
Több szempontból sem érdemes megemelni ezt a terhet.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
IMF-tárgyalások: hatalmas lyuk tátong Ukrajna költségvetésében
Kijevnek további több milliárd dolláros pénzügyi támogatásra lehet szüksége évente a nyugati szövetségesektől.

Olyanok a forint kilátásai, amiről álmodni sem mertünk
A forint mellett a magyar államkötvényekre is pozitívan tekintenek a tengerentúli bankárok.

Aki az M5-ös autópályán utazik, erre mindenképp figyeljen!
Alkalmanként teljes pályazár lép életbe.

A társasági adó alacsony kulcsa versenyképességi tényező is
Több szempontból sem érdemes megemelni ezt a terhet.