A cég a Főtaxival partnerségben lépne a fővárosi piacra. Ezzel a lépéssel Budapest az európai nagyvárosok közül az elsők között lesz, ahol ilyen együttműködést alakít ki az Uber – írja a Világgazdaság.
Így térhet vissza Budapestre az Uber – mutatjuk a részleteket!
Az európai fővárosok között a magyar lesz az első, ahol így fognak működni.

A vállalat részben azzal indokolja a döntését, hogy úgy is elég nagy kereslet van rájuk, hogy nincsenek itt, ugyanis tavaly majdnem százezer alkalommal nyitották meg az alkalmazását idehaza, úgy, hogy a szolgáltatás nem is volt elérhető itt.
További Gazdaság híreink
Az ügy érdekessége, hogy Budapest így az európai nagyvárosok közül az elsők között lesz, ahol ilyen együttműködést alakít ki az Uber. A közleményben azt írják,
az Uber és a taxik együtt többre képesek.
Hozzáfűzik, hogy a partnerség minden résztvevőnek előnyös, ugyanis segíti a taxisokat, a lakosság utazási lehetőségei bővülnek, és a budapesti közlekedés hatékonyabbá válik.
További Gazdaság híreink
A portál emlékeztet, amióta az Uber 2016-ban kivonult Magyarországról, a cég új vezérigazgatót nevezett ki és az üzlet minden területét újraformálta. A vállalat mára több mint százmillió ember mindennapi életének szerves része.
További Gazdaság híreink
Borítókép: illusztráció (Fotó: Shutterstock)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Újra kinyit a Balaton egyik kedvenc pizzériája
Örömhír!

A következő negyedévekben dinamikusan gyorsulhat a gazdaság
Rákapcsol a fogyasztás, de a nagyberuházások is termőre fordulnak.

Az újabb gyárak termelésének beindulásával ugrásszerűen fog nőni a gazdaság
Szijjártó Péter: Az elmúlt években megkötött beruházási megállapodások a következő negyedévekben már bőven látszani fognak a GDP-növekedési adatokban.

A Mol-csoport és a Turkish Petroleum együttműködik a hazai szénhidrogén-kutatásban
A Mol a legnagyobb szénhidrogén-kitermelő vállalat Magyarországon, mintegy 1300 olaj- és földgázkitermelő kúttal rendelkezik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Magyar Péter visszalépése után közleményt adott ki a Női Sikernap szervezője

Megtalálták a hajóbalesetben eltűnt fiatalember holttestét, aki világbajnokságon is játszott

Ennyi volt! Lékai-Kiss Ramóna bejelentette, itt a vége

Autópálya-matrica: Lázár János különös döntést hozott – akinek ilyen járműje van, nem kell többé útdíjat fizetnie Magyarországon

Tragédia: két kisgyermek hunyt el Bánffyhunyadon, vizesgödörbe estek

Gyárfás Tamás: Ennyi volt

Ursula von der Leyen megerősítette: Ukrajna a legfontosabb

Ez lehet az air fryer vetélytársa, az Aldiban már itthon is kapható

Ronnie O’Sullivan határozott véleménye a menetelő riválisról, aki fogadási botrányba keveredett

A spanyolországi áramszünet valódi oka

Eredményt hirdettek, íme a legnépszerűbb magyar rock zenekar

Megvan, mikor helyezik örök nyugalomra a kislányt, aki meghalt, miután belesett a telefonja a fürdővízbe
Címoldalról ajánljuk