– Míg március első heteiben a fogyasztók érezhetően megfontoltan vizsgálták a lehetőségeket, a kampány hajrája már egyértelműen a cselekvésről szól. Az utolsó napokban ennek a tendenciának a további erősödésére számítunk, a becslések szerint a teljes aktivitás megközelítheti a 350 ezret is. A kampány tapasztalatainak, eredményeinek kiértékelésében, valamint további javaslatok megfogalmazásában kérjük a szakmai szövetségek közreműködését. Abban a tekintetben is optimisták vagyunk, hogy a kampány eléri a hosszú távú célját, miszerint minél többen foglalkozzanak a biztosításukkal rendszeresen, és tudatosan a szolgáltatási tartalmat, a fedezettséget vizsgálják a díjak mellett – mondta el Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Célegyenesbe fordult a lakásbiztosítási kampány
A rendkívüli időszak a húsvéti ünnep miatt április 2-án éjfélig tart.

A lakásbiztosítással rendelkezők a biztosítótársaságoknál, bankjuknál, a biztosításközvetítőknél, valamint az interneten elérhető kalkulátorok és ajánlatok segítségével tájékozódhatnak szerződéseik újrakötéséről. A lehetőség a lakáshitelekhez kapcsolódó, a társasház-biztosítások mellett megkötött, valamint a felmondás pillanatában nem díjrendezett lakásbiztosításokra is kiterjed. Utóbbi esetben az átszerződéshez az ügyfélnek a felmondási idő utolsó napjáig rendeznie kell a díjhátralékot.
A szerződések – indoklási kötelezettség nélkül – írásban, legkésőbb április 2-án éjfélig beérkezett felmondó nyilatkozatban szüntethetők meg és köthetők újra.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!