A VELUX cégcsoport az MTI-nek eljutatott közleményében jelezte, hogy az új otthonfelújítási támogatási program sokakat motiválhat, ugyanis a cégcsoport 971 ember megkérdezésével készített reprezentatív kutatásából kiderült, hogy a magyarok csaknem fele már a következő 12 hónapban korszerűsítené otthonát, 24 százalékuknak pedig konkrét tervei vannak a felújításhoz.
A tetőablakgyártó vállalat felmérése szerint a felújítási projekt megkezdésében a magyarok 66 százalékának a legnagyobb akadályt az anyagi korlátok jelentik, a válaszadók 23 százaléka pedig attól is tart, hogy a korszerűsítéssel túllépheti a költségvetési keretét. A támogatott hitelek, illetve a hitel egy részének elengedése azonban fontos ösztönző lehet a felújítási munkák megkezdéséhez – írták.
A Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) szerint műszaki-beruházási szempontból kedvező, hogy számos javaslatuk beépült a tervezetbe, például a komplex korszerűsítésre törekvés, a támogatásintenzitások aránya, illetve az, hogy legyen elvárt energiafogyasztás-csökkenés a beruházást követően. A tavalyi, az összes hazai építőanyag gyártót érintő jelentős forgalomcsökkenés után nagy szükség van az energetikai felújítási programra, amely számos építési terméket igényel – tette hozzá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!