Maximum egymillió forintot tudnak utalni az OTP ügyfelei egy nap alatt – adta hírül korábban a Magyar Nemzet. A limitet május 8-án vezették be, és nagyon úgy tűnik, hogy ez jó húzás volt, ugyanis most a többi bank ugyanezt fontolgatja.
Egyrészt azért, mert szeptembertől minden magyarországi banknak meg kell ezt tenni – írja a ProfitLine a Bank360.hu összeállítása alapján –, másrészt a szolgáltatást a felhasználók biztonsága miatt vezették be, hogy védjék az ügyfeleiket az online csalóktól. A beállított limitet bármikor lehet módosítani az OTP MobilBankban.
Hozzáfűzik, az OTP ezzel a lépéssel elébe ment a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlásainak, amelyek szigorúbb intézkedést várnak el a bankoktól az internetes csalások miatt. Az egyik ilyen, hogy szeptember 1-jétől az internetbankban, a mobilbankban és a bankkártyáknál a bankoknak automatikus limiteket kell beállítaniuk a számlákra.
További Gazdaság híreink
Az átutalási limit bankonként változhat. Megjegyzik, az UniCredit Banknál az alapértelmezett limit forintszámlák esetében 200 ezer, a napi limit pedig 500 ezer forint a mobilapplikációban. Máshol most még az ügyfelekre bízzák, hogy állítanak-e be korlátozást az átutalásaira, azonban ez csak szeptemberig maradhat így a fentebb említett MNB-intézkedés miatt.
További Gazdaság híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Váratlan hírek érkeztek a brit gazdaságról
A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek, de így is csak minimális ütemű növekedést jeleznek a brit gazdaság októberi aktivitási mérőszámai.

Toborozzák a munkaerőt a világ leghosszabb függőhídjának építéséhez
Több mint 440 telket kell kisajátítani, hogy helyet teremtsenek a létesítménynek, valamint a hozzá tartozó közúti és vasúti összeköttetéseknek.

Nem véletlen, hogy egyre több vidéki étterem kap Michelin-csillagot
Fontos dololgra hívta fel a figyelmet az agrárminiszter.

Feltört a használt termékek piaca, hiába neveznek ki a nagy divatházak sorra új kreatív igazgatókat
Gyökeresen átalakultak a fogyasztói döntések.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk