Támogatásra pályázhatnak a vidéki cukrászdák

A vissza nem térítendő segítségre augusztus 1-ig lehet jelentkezni.

2024. 07. 02. 9:33
Illusztráció Fotó: UfaBizPhoto
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Országszerte közel nyolcszáz vidéki cukrászda igényelhet egymillió forint vissza nem térítendő támogatást július 2-től augusztus 1-ig. Keddtől indul ugyanis az összesen 13 milliárd forint értékű turisztikai támogatási konstrukció második üteme nyolcszázmilliós kerettel – hívta fel a figyelmet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Az első szakaszban 1600 egész évben nyitva tartó, vidéki étterem nyújtotta be a pályázatát, a cukrászdákat követő további ütemekben pedig a nyár folyamán a zenés-táncos szórakozóhelyek és az alkalmi vendéglátó üzletek, ősszel pedig a kávézók, a büfék, valamint az italüzletek és bárok adhatják majd be igényeiket – sorolta az ügynökség a távirati iroda ismertetése szerint. 

A vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése című program második szakaszában korszerű konyhatechnológiák és eszközök beszerzésére, energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, valamint a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök, vagy készletek beszerzésére igényelhetnek forrást a vidéki cukrászdák. Sőt, a támogatásokat akár egy nagyobb beruházáshoz is felhasználhatják az érintett vállalkozások.

Annak érdekében, hogy tovább erősödhessen a turizmus ágazat digitalizációja, a jelentkezést minimális adminisztráció mellett a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) rendszeréből indíthatják a pályázók, amelyben az NTAK ügyfélszolgálat is segíti őket. A felhívás a kisfaludyprogram.hu weboldalon érhető el.

– A vendéglátóknak kiírt pályázat megnyitása óta nőtt az adatszolgáltató éttermek száma a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felé, illetve a cukrászdák és a büfék adatküldési aránya is emelkedést mutat. A pályázattal együtt célunk volt, hogy erősítsük a szektor digitalizációját és a szereplők egyre aktívabban használják a működésüket segítő digitális megoldásokat. Így nemcsak célzott anyagi támogatással, hanem a saját adataik birtokában hatékonyabb üzletpolitika kialakításával is versenyképesebbekké válnak a vállalkozások – emelte ki a közleményben Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. 

Jelezte: a pályázatot benyújtó 1600 vidéki étterem többsége, 93 százaléka eszközök beszerzésére igényelt támogatást, míg további hét százalékuk energiahatékonyságuk növelését kívánja megvalósítani a támogatásból.

A vidéki cukrászdáknak megnyitott pályázati szakasz a második eleme a kormány átfogó, a vidéki gazdaság élénkítését, valamint 13 ezer vidéki vendéglátó-üzlet működési stabilitását támogató programjának. Az összesen 13 milliárd forint keretösszegű program segítségével mérséklődhet a hazai turizmus területi koncentrációja következtében a szektort, azon belül a vidéki szolgáltatókat érintő relatív versenyhátrány – olvasható az MTÜ közleményében.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.