Turisztikai szakembereket díjaztak
Tavaly 16 millió vendég több, mint 41 millió vendégéjszakát töltött a hazai szálláshelyeken.
Tavaly 16 millió vendég több, mint 41 millió vendégéjszakát töltött a hazai szálláshelyeken.
A felszolgálási díj maximális mértékét meghatározó javaslatot nyújtott be a napokban szaktárca.
A gazdaság új fellendülésének egyik legfontosabb hajtóereje a turizmus.
Vissza nem térítendő támogatással segítik a vidéki vendéglátóhelyeket, mutatjuk a részleteket.
The event provides a great opportunity for the participating Hungarian companies to attract investors' attention.
A rendezvény lehetőséget biztosít a megjelent magyar cégek számára, hogy felkeltsék a befektetők figyelmét.
A pályázaton elnyert pénzt nem kell visszafizetni.
A tavalyi rekordévet is meghaladta a szálláshelyek forgalma az év első kétszáz napjában.
Magyarország tízmilliós országként húszmillió turistát tud befogadni.
A vissza nem térítendő segítségre augusztus 1-ig lehet jelentkezni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A második mérkőzésén erős európai vetélytárs várt az Inter Miamira a klubvilágbajnokságon.
A Hír TV riporterével ismét arrogánsan és személyeskedve bánt.
A TikTok régóta áll heves viták középpontjában.
Egy pigment okozza a legnagyobb veszélyt.
Avagy, ha úgy tetszik az agyevő baktérium itt biztosan éhen halna. Nem tudom megmondani, hogy Annalena Baerbock vagy Kaja Kallas nagyobb hülye, előbbinek jobban megy a karrierje, talán ő nyert.
A Roszatom vezérigazgatója figyelmeztetett: beláthatatlan következményei lehetnek, ha csapást mérnek a busehri atomerőműben működő első energiablokkra.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.

– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.