Megvizsgálja a versenyhivatal az árképzési gyakorlatot

Túlzó áremelésekre hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. 08. 28. 12:25
Illusztráció Fotó: MTI/Róka László
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) panaszeljárásban megvizsgálja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által feltárt és jelzett árképzési gyakorlatot, az azt alátámasztó bizonyítékokat és megteszi a szükséges intézkedéseket – közölte a versenyhatóság szerdán az MTI-vel.

A GVH hangsúlyozta: elkötelezett abban, hogy a fogyasztóvédelem szakmai irányítását végző NGM-mel és a fogyasztóvédelmi hatóságokkal szorosan együttműködve határozottan lépjen fel a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytató vállalkozásokkal szemben.

A GVH számára kiemelten fontos a magyar családok védelme. A nemzeti versenyhatóság versenyélénkítő beavatkozásai, közte az online árfigyelő rendszer működtetése szakértők egybehangzó állítása szerint is nagyban hozzájárult az élelmiszer-infláció leszorításához, az infláció letöréséhez. A GVH több gyorsított ágazati vizsgálatot is elvégzett az élelmiszer-kereskedelem területén tavaly, rávilágítva az inflációt fokozó tényezőkre, versenypártolási javaslataival pedig hozzájárult a magyar családok és nyugdíjasok védelméhez – írta közleményében a versenyhivatal.

Az NGM szerdai közleményében rámutatott, hogy az élelmiszerárstopok, a kötelező akciózás, illetve az online árfigyelő rendszer eredményesnek bizonyultak a szankciós infláció letörésében, ugyanakkor a kötelező akciózás kivezetését követően a kereskedelmi láncok egyidejű és jelentős mértékű áremeléseket hajtottak végre alapvető termékek esetében. A tárca közölte azt is, hogy mindez ellen határozott intézkedéseket tesz és kezdeményezi a GVH versenyjogi vizsgálatát.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.