Trükkös bankautomata: vizsgál a Gazdasági Versenyhivatal
A bankautomaták megtéveszthették a használókat.
A bankautomaták megtéveszthették a használókat.
Megtévesztésre adhattak okot a kommunikációs szlogenek.
A GVH szerint a Nitrogénművek nem bújhat ki a felelősség alól.
Vizsgálatot indított a versenyhivatal.
2020-ban arra jutottak, hogy a Spar jogsértő beszerzői gyakorlatot alakított ki, valamint visszaélt jelentős piaci erejével.
Túlzó áremelésekre hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Ráadásul egy országos rádióadón reklámozták azt, amit lehet, nem kellett volna.
Új hatásköröket kaphat a Gazdasági Versenyhivatal.
Az elmarasztalt cégek mintegy 250 millió forint fogyasztói kompenzációt vállaltak.
A lengyel versenyhivatal még 2020-ban szabott ki csaknem 6,8 milliárd dollárnyi bírságot az orosz energetikai vállalatra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A katolikus egyházfő a Jubileumi Ifjúsági Találkozó résztvevőivel találkozott a római Tor Vergata mezején.
Fiatal magyar játékosa volt a Fradi nyerőembere, minden gólból kivette a részét.
Tüntetők törtek be egy stadionba és a hatóságokkal is szembeszálltak Vinnicijában. Nyolcvan kényszersorozás után fogva tartott férfi szabadon bocsátását követelték.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.